https://444.hu/assets/elod1_nagy_1200.jpg

A zsidók vagy a melegek nyomták a Kárpátiát?

POLITIKA
2013 június 13., 14:56
  • Ki tart ma sajtótájékoztatót?
  • Novák Előd.
  • Akkor ugrok egy seggest!

Simán benne volt a pakliban, amikor a Budai Parkszínpad előtt vártuk a Homoszexuális lobbi irányítja a kulturális kormányzatot? című sajtótájékoztatót tartó Novák Elődöt, hogy ez az egész egy óriási tréfa, és aki képes volt ezt komolyan venni és odamenni ezért, azokat lefotózzák, majd megjelennek a kurucinfón Na ők is több faszt fogtak, mint kilincset ;-) képaláírással.

photo_camera Fotó: Botos Tamás

Aztán mégis megjelent a képviselő Harcos-pólóban, és a drámai helyszínen lényegében ismertette az Origo tegnapi cikkét, ami arról szólt, hogy Alföldi Róbert lehet, hogy fog még színházat irányítani, illetve az abba a cikkbe belinkelt korábbi MTI-hírt, ami szerint még az Új Színház is felmerült, mint lehetséges következő munkahely. Novák pedig, saját megfogalmazása szerint eddig is nehezen emésztette meg, hogy Alföldi irányítja a Nemzeti Színházat, és épp elég baj, hogy kitöltötte az idejét, de az, hogy még ezután is felmerül, hogy ő bárhol igazgató lehet, na az már az már tényleg a homoszexuális lobbi bizonyítéka.

Vagy a zsidóé.

Neveket akarunk hallani

Oké, ez eddig is megvolt, elmondta már sokszor maga Novák is, csak nem azért hívta az össze ezt az eseményt, hogy megint ne merjen egyetlen konkrét nevet sem mondani példaként, mint a kormányt irányító háttérhomoszexuális, esetleg háttérzsidó.

Az alkalomhoz illően öltözött Cink-riporter, Szily László fel is teszi a kérdést, hogy kik ezek az emberek igazából, halljuk a neveket.

A válasz:

  • A Mazsihisz
  • A zsidó világkongresszus
  • Simon Peresz
  • A meleglobbi, amiről már Ferenc pápa is elismerte, hogy létetik
  • És a homoszexuálisok általában, mert “tudjuk jól, hogy ezeknek az embereknek értelemszerűen családjuk nincsen, így rendkívül sok szabadidejük marad és rendkívül sok pénzük is, hiszen nem kell a családjukra, gyermeknevelésükre költeniük”

Azért nem száz százalék

Engem eddigre teljesen meggyőzött, úgyhogy éreztem, most végre itt a pillanat, hogy kiderüljön, mi volt igazából a Kárpátia énekesének kitüntetésének a hátterében. Őket a zsidók vagy a melegek nyomták át a kormányon?

Hm, hát azért nem mondtam, hogy száz százalékban ők érvényesülnek, somolyog Novák, így szerinte ebben az esetben nem erről van szó. Sőt, a kitüntetés rossz indoklása a bizonyíték arra, hogy nem is ismeri eléggé a nemzeti rockot, pedig kéne. Majd átmenet nélkül újra bekapcsol a Novakizer azzal, hogy de Orbán Viktor ki sem meri mondani, hogy...

Itt ismét meg kell kérdezni a képviselőt, hogy

  • ha a kevés konkrét háttérhatalmi szereplő egyike, akiket képes volt megemlíteni, a zsidó világkonresszus
  • és azon Orbán Viktor beszédet mondott

akkor mégis mit titkol el a miniszterelnök?

Az ellentmondás láthatóan érzékeli egy pillanatra a rutinosan bullshitelő Novák, de azért túlzottan nem jön zavarba, és elmondja, hogy hát igen, de nem meri elmondani, hogy valójában mit irányítanak ők, vagy, hogy Izrael bírálata nem antiszemitizmus.

elod3

Pedig lehetne ezt sokkal hatásosabban is. Ha mondjuk én akarnék kiállni valami olyasmivel, csak a példa kedvéért, hogy

A faszpumpalobbi irányítja a Jobbikot

Amire el is jönnének az újságírók, és megkérdeznék, hogy mire alapozom ezt a képtelen állítást, hát meg tudnám mondani, hogy nézzék meg Szávay Istvánt, nyivánvalóan semmi más szerepe nincs a parlamentben, mint emlékeztesse azokat a követőit, akiknek még az sem jött össze, hogy a HÖK-ből egy pártba nyalják át magukat, hogy még a legnyomasztóbb bölcsészbulit is fel tud dobni egy jó faszpumpa. És ezzel lehetne ugyan vitatkozni, de legalább egy állítás lenne. Beleharsogni a világba, hogy zsidókbuzik, buzizsidók, az viszont nem az.

Az oroszok sajnos jobbak

A Jobbik egyébként ismét benyújt egy törvényjavaslatot arról, hogy büntethető legyen a "homoszexuális propaganda". Egy egészen hasonló törvényt szavazott meg egyébként a héten az orosz parlament.

Tiszta Oroszország!

borzad fel az európéer olvasó, de ebben egyáltalán nincs igaza. Míg ott virágozhat egy olyan hiperkúl szubkultúra, mint a Meleg Árja Szkinhedek, addig nekünk maradnak az olyan szomorú alakok, mint a náci felvonulást szervező legendás, kivont karddal csárázó nemzeti motoros.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.