Két év, négy hónap fegyház az árvíz alatt zubbonyt, lámpát és fröccsöket lopó férfinak

Gyorsított eljárásban két év négy hónapos fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön első fokon a Győri Járásbíróság azt a fertődi férfit, aki az árvízi védekezés idején lopott és csalást is elkövetett egy szigetközi településen.

A férfit azért keresték, mert egy dunaszentpáli panzióban azt mondta, hogy az árvízi védekezésben vesz részt, ezért a város számlájára ihatott két sört és két fröccsöt. Amikor elkapták, találtak nála egy tűzoltózubbonyt és egy akkumulátoros lámpát is.

Enyhítő körülmény volt, hogy kisebb értékeket tulajdonított el a vádlott, és részleges beismerő vallomást is tett, ráadásul minden elő is került. A férfi igyekezett arról meggyőzni a bíróságot, hogy a tárgyakat találta, és nem lopta. Ezt viszont a bíró nem hitte el, ráadásul figyelembe vették azt is, hogy a férfi nem először állt a bíróság előtt.

(MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.