Több száz fős erősítést küldött Erdogan a tüntetőkre

Tbg
külföld
2013 június 16., 13:00
  • A Gezi parkot kiürítették.
  • Vasárnap is folytatódtak az utcai zavargások Ankarában és Isztambulban.
  • Több száz fős erősítés érkezett Isztambulba, a kormánypárt óriástüntetést szervezett délutánra.
  • Elfogtak egy zongorát is.
  • Hétfőre az egyik legnagyobb szakszervezet sztrájkot hirdetett.
photo_camera Vízágyúval lőtték a tüntetőket Ankarában is vasárnap. A férfit Kizilay téren érte a vízsugár (REUTERS/Dado Ruvic)

Miután a török elnök, Recep Tayyip Erdogan a hétvégén megígérte, hogy egyelőre leállítják Isztambul szívében a Gezi parkot érintő beruházást, szombat éjszaka minden eddiginél durvább utcai harcokban foglalta vissza a tüntetőktől a parkot és a mellette lévő Taksim teret a rendőrség.

A beruházást egy legfelsőbb bírósági döntés alapján függesztették fel, amiről Erdogan pénteken azt mondta, akár népvszavazást is tart a kérdésről, ha a bíróság döntése jogerőre emelkedik. A tüntetők azonban ennek ellenére sem hagyták el a teret, a rendőrség pedig lecsapott.

A tüntetők vasárnapra tehát kiszorultak a térről, ahol délelőtt buldózerek jelentek meg és lebontották a barikádokat, illetve elkezdtek virágokat ültetni.

Erdogan Isztambulba megy erőt demonstrálni

Szombat este 29-en sebesültek meg, más források 44-ről számoltak be. A BBC egészségügyi forrásokra hivatkozva 5000 sebesültről és 4 halottról tud a tiltakozások május 31-ei kirobbanása óta.

Az ellenzéki török médiában közben olyan képek keringenek, amin katonákat szállító katonai teherautók hajtanak Isztambul központja felé. A BBC úgy tudja, ezek csendőrség alakulatai, olyan katonai egységek, amelyek békeidőben a belügyminisztérium irányítása alatt állnak. Jelenleg az Erdogan-rezsim több száz fővel erősíti meg Isztambul központjának védelmét.

photo_camera Civil ruhás rendőrök tüntetőt fognak le Isztambulban vasárnap délelőtt. (REUTERS/Stringer)

A repülőtérről több száz rohamrendőrt vezényeltek a belvárosba, ahol még vasárnap délelőtt is folytak a zavargások. Szombaton a fővárosban, Ankarában is ezrek vonultak utcára, a zavargások vasárnap is folytatódtak.

A külvárosban vasárnap délután újabb, a kormányzó párt, az Igazság és Fejlődés Pártja melletti tüntetést hirdettek meg. Ugyanekkorra, délután 4 órára hirdetett az ellenzék is tüntetést a Taksim térre.

A szombati demonstrációján Erdogan azt mondta, "Senkitől sem fogadunk el parancsot, csak Istentől". Az eseményről a Hürriyet számolt be, a demonstráción több tízezren voltak.

Az ország Európai Uniós ügyekért felelős minisztere egy szombat esti tévés nyilatkozatában azt mondta, "aki a Taksim térre megy, terrorista szervezet tagjának tekintendő".

Elfogtak egy zongorát

A demonstráló erőket a Taksim téri Szolidaritási Platform fogja össze. A demonstrálók egyébként elfogadták a bírósági döntést a beruházással kapcsolatban, és megállapodtak abban, hogy csak egy sátrat tartanak fent a téren. Ezt azonban a kormányerők nem fogadták el, most is tart a tér kiürítése, miközben az ellenzéki tüntetők próbálják visszafoglalni azt, kevés sikerrel.

photo_camera Martello zongorája (occupygezipics.tumblr.com/)

Szombat este ráadásul a rendőrség letartóztatta a német zongorista Davide Martello zongoráját is. Martello a héten érkezett Isztambulba és a Taksim téren felállított zongoráján játszott a tüntetőknek. Az OccupyGeziPark nevű tumblr szerint a zongorát a rendőrség "elfogta".

Az egyik legnagyobb szakszervezet hétfőre általános sztrájkot hirdetett, a további három törökországi szakszervezet még nem döntött a csatlakozásról.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.