Abe Sinzó, a japán gazdasági superman

Miközben a hanyatló Nyugat a cseh miniszterelnök lemondásával és Obama lehallgatási botrányával van elfoglalva, a kapitalizmus összeomlására váróknak csalódniuk kell: a Csendes-óceán túlpartján húszévnyi stagnálás után robbanásszerűen indult be a japán gazdaság.

Annyira, hogy a gazdasági változások mögött álló Abe Sinzó miniszterelnököt konkrétan supermnaként ábrázolta címlapján az Economist.

Mi történik, ha az újraválasztott miniszterelnök lecseréli a jegybankelnököt? Fenntartható a japán gazdasági csoda? Lesz-e háború Kínával? Japanológia a 444-en.

A japán gazdaság nem olyan menő, mint a sushi

Bár a japán kultúra az elmúlt két évtizedben sikeresen hódította meg a világot, ez a japán gazdaságról korántsem mondható el.

Japán gazdasága az 1980-as évek vége óta stagnál, olyannyira, hogy 2011-ben az átlagos fogyasztói árindex alacsonyabb volt, mint 1993-ban. (Magyar viszonyokra lefordítva a japán helyzet olyan, mintha még mindig 9000 forint lenne a minimálbér és 50 forint a kilós kenyér.)

Ami azonban még ennél is rosszabb – a japán GDP, aminek az 1980-as években az USA-t lehagyó növekedési tempót jósoltak még az amerikai közgazdászok is, szintén egy viszonylag keskeny sávban sasszézik és rég lemaradt a vetélytárstól.

Ezen az egy helyben toporgáson változtatott most Abe Sinzó, Japán régi-új miniszterelnöke. Lecserélte a jegybankelnököt, újraélesztette a kómában lévő japán tőzsdét, felvállalta Fukusima újjáépítését. Népszerűsége kb. töretlen. De ki is ő, és mi okozta a japán gazdaság Csipkerózsika-álmát?

A tamagochi exportnak lőttek

A második világháború végétől kezdve egészen 1990-ig a japán gazdaság hihetetlen gyorsan nőtt. 30 éve a Nyugaton még nem Kína, hanem Japán gyors előretörése és olcsó termékei miatt ment a para – pláne, hogy a fejlődést az 1980-as évek közepétől még egy tőzsdei robbanás is kísérte. A tőzsdei robbanás kulcsa az 1985-ben kötött, azóta rég elfelejtett Plaza-szerződés volt, amely felére értékelte a dollárt a japán jennel szemben.

Ez egy kiadós detox erejével hatott a japán gazdaságra, mert a japán exportőrök már csak kétszer olyan drágán tudták eladni a cuccaikat, így más lehetőségek után kellett nézniük (Ha tegnap még egy dollár volt egy jen, de ma már kettő, akkor japán gyárban egy jenes költségért előállított Tamagochimat már csak két dollárért tudom eladni az amerikai piacon). De hogy okozhatott egy ilyen detox tőzsderobbanást?

Ami rossz a zembereknek, jó a brókereknek

Az évtizedeken át bombabiznisznek számító exportálás lehetősége hirtelen megszűnt. A nyereséget viszont nem lehetett örökké a párnahuzatban tartani. Így a japán exportcégek egy kiéhezett napközis lendületével zúdultak rá minden hazaira, amibe be lehetett fektetni, elsősorban az ingatlanokra és a tőzsdére.

Az ily módon beszteroidozott japán részvény- és ingatlanpiac félelmetesen gyorsan kezdett el egy pilótajátékra hasonlítani.

A befektetők, de még a háziasszonyok, így Mrs. Watanabe is tőzsdézni mentek. (A japán zsargonban ő Magdi anyus távol-keleti megfelelője cekker helyett részvénnyel, farhát helyett polippal). Mindenki a hitelből vett ingatlanjaira vett fel fedezetként újabb hiteleket, mondván, az árak úgyis a végtelenségig növekednek majd.

Sokáig ez így is volt – körülbelül négy év alatt Tokió legmenőbb kerületeiben az ingatlanárak háromszorosukra emelkedtek, olyannyira, hogy a helyi Rózsadombnakszámító Ginza kerületben 47 millió forint körül mozgott a négyzetméterenkénti lakásár.

De a szárnyalás nem tartott örökké – 1989-ben az egyre gyorsuló infláció és a vágta lelassítása érdekében a japán jegybank, a Bank of Japan alapkamatot emelt, hogy ezzel drágítsa a hiteleket. Behúzták a gazdaság kézifékét.

Elveszett évtized(ek)

Ez a fékezős dolog olyan jól sikerült, hogy két évtizedre teljesen kinyírta a japán tőzsdét és az 1985-ös leértékelés miatt már korábban versenyképtelenné vált japán vállalatokat.

1994-re a japán lufileeresztett, a részvények átlagosan 60%-ot vesztettek az értékükből - a japán részvényindex, a Nikkei 225 az óta sem érte el az 1989-es tetőzési szintet.

A gondokat tovább tetézte az, hogy az 1989-től a megijedt japán jegybanknál krónikussá vált az inflációparanoia.

Ennek következményeképpen nem voltak hajlandóak pénzt nyomtatni, ami deflációhoz vezetett, mert nem került az újonnan előreállított termékek fedezeteként pénz a gazdaságba (azaz a dolgok az idő múlásával egyre olcsóbbak lettnek).

Ebből következett, hogy a már egyszer összeomlott részvénypiacon nem érte meg újból befektetni, hiszen a pénz felesleges kockázatvállalás nélkül is egyre többet ért az idő múlásával.

A fenti tényezőknek köszönhetően Japán, afféle unortodox gazdasági csodaként, 2012-ben már bő két évtizede deflációval és stagnálással küzdött – itt lépett be a képbe Abe Sinzó, Japán jelenlegi miniszterelnöke.

Szabadságharc Brüsszel Peking ellen

A 2007-es egyéves mandátuma után a tavaly szeptemberi alsóházi választásokon hatalmas többséget szerzett Abénak van mire büszkének lennie.

Decemberi hivatalba lépése óta a Nikkei 225 46%-ot emelkedett. A politikus sikere egyben a négy év ellenzékiség után visszatért Liberális Demokratáké is – akik a nevükkel ellentétben nem liberálisak, ugyanis egy konzervatív pártról van szó.

Abe Sinzó maga büszke nacionalista, és gyakori látogatója a Japán háborús halottainak emlékét őrző Yasukuni szentélynek. Ez azért veri ki sokaknál, így Kínánál és Dél-Koreánál is a biztosítékot, mert a sintoista templomban a második világháború japán háborús bűnösei is emlékhelyet kaptak.

Az új miniszterelnök ráadásul nem csak ezzel froclizza Kínát. A Kelet-kínai tengeren számtalan kisebb-nagyobb szikla található, amelyek hovatartozásán alaposan össze lehet veszni Tajvannal és Kínával. Ezek közé tartozik a Szenkaku-szigetek csoportja is, ahol Abe katonai bázist akar létrehozni. A szigetek egyébként mind méret, mind gazdasági jelentőség szempontjából Taktaharkánynak felelnek meg, minden ott található olajjal kapcsolatos pletyka ellenére.

A harcias kiállás nem áll meg itt: miniszterelnök célkitűzései között szerepel a japán alkotmány átírása (ismerős?), hogy a második világháború utáni korlátozások miatt jelenleg Japán Önvédelmi Erőknek titulált fegyveres alakulatok nevükben is hadseregként működhessenek.

Amikor eljött szuperAbe

sinzocimlap

A gyors gazdasági sikerek hátterében nem csak Abe személyes kiállása, hanem a japán jegybank, a Bank of Japan élén végrehajtott személyi változtatások is állnak.

A Bank of Japan élére idén márciusban új jegybankár, Haruhikó Kuroda került. Az új elnök rögtön megígérte, hogy idén májustól kezdve a bankóprés segítségével évente 2%-osra tervezi belőni a japán inflációt.

Ha a pénz az idő előrehaladtával nem egyre értékesebb, hanem egyre értéktelenebb lesz – mivel egyre többet nyomtatnak belőle –, akkor a terv szerint ez arra ösztönzi a befektetőket, hogy a biztos veszteséget jelentő párnahuzat helyett a kockázatos, de nyereséggel kecsegtető japán részvényeket válasszák.

A stratégia eddig kiválóan bevált, és a jó hírekre szomjazó befektetők egyelőre tényleges pénznyomtatás nélkül is rávetették magukat a japán részvényekre . De a gyors sikerek ellenére már gyülekeznek sötét felhők a láthatáron.

A gyors reform politikai öngyilkosság

Mostanában erős visszaesés látszik a Nikkei 225-ön – a részvényindex a május 22-i tetőzés óta több mint 20%-ot esett, és ezzel párhuzamosan Abe népszerűségének növekedése is megállt.

Mint mindig, a közgazdászszakma most is szétcincálta a jelenséget – és meglepően egységesen arra jutottak, hogy a visszaesés oka a jegybanki változások lassúságában keresendő.

Abe Sinzó ide, Haruhikó Kuroda és pénznyomtatás oda, a japán gazdasági forradalom nem sieti el magát.

Az iszonyúan hagyománytisztelő japán társadalomban politikai öngyilkosság lenne gyors pénznyomtatásról, és az esetlegesen ezzel együtt járó reálbérzuhanásról beszélni – különösen a júliusban esedékes felsőházi választások előtt. A bankóprés beindulására így legalább nyár közepéig kell várnunk, és utána is bizonytalan, hogy megállítható-e a tőzsde lassú lecsúszása.

Ha Japánnak bejön, akkor mindenki mehet utánuk

Abe Sinzó a kezdeti gyors sikerek ellenére azért nem teljesen az a Superman, aminek az Economist címlapja ábrázolja. A felsőházi győzelem bizonytalanságán kívül túl hangos nacionalizmusa is veszélyekkel jár. Ennek ellenére a gazdasági elemzők világszerte nagy reményeket fűznek a politikushoz. Ha beindul a bankóprés, és nem lesz felesleges konfliktus Kínával a Szenkaku-szigetek miatt, akkor két évtized múltán tényleg feltámadhat halottaiból a japán gazdaság.

Hogy ez kinek lenne jó Japánon kívül?

A világgazdaság GDP-jének felpörgésén kívül a japán feltámadás más országoknak is példaként szolgálhat. Sok közgazdász gondolja úgy, hogy mind az euroövezet válsága, mind az amerikai gazdaság problémái orvosolhatóbbak lennének, ha jegybankjaik nem kizárólag az infláció leszorítását tartanák szem előtt.

Így ha beválik Japán unortodox modellje, akkor öt év szenvedés után az Európai Unió új esélyt kaphatna a kilábalásra.

A cikket Palasik Robitól kaptuk, aki most nyerte meg a filozófiai diákolimpiát, és aki néha fog nálunk hasonló témákról írogatni.