DNS-vizsgálatra vár a rendőrség a Volt fesztiválon megerőszakolt lány ügyében

bűnügy
2013 július 03., 17:24
  • Megerőszakoltak egy lányt a tavalyi Volt fesztiválon - járta be az internetet a hír az Átlátszó oktatás blogon megjelent levél alapján.
  • A soproni rendőrség megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben.
  • Beszéltünk a levél írójával, aki elmondta, azért írta meg most a történetet, hogy mindenki vigyázzon magára a fesztiválon.

A levél írója (akit nevezzünk innentől Annának, nem ez az igazi neve, azt ugyanis mi sem tudjuk) 22 éves, az ELTE diákja, budapesti, és tavaly volt először vidéki fesztiválon. Egy barátnőjével ment, aki sokkal tapasztaltabb fesztiválozó, korábban már hat-hétszer is volt. Részletesen leírta, hogy sok ismerőssel találkoztak a Volt nulladik napján, jó volt a hangulat, két felesen és három fröccsön voltak túl, mire két, elsőre jófejnek tűnő fiúval találkoztak.

"Táncoltunk, ők is valahogyan betáncolták magukat a körünkbe, elhülyültünk, semmi komoly nem történt, majd megkérdezték tőlem és a barátnőmtől, hogy nem iszunk-e egy kört pihenésképpen. Már nem az első pia volt, amit elfogadtunk az este alatt (hanem a második, s az elsőnél borzasztóan figyeltünk még a kitöltés mozzanatára is), szóval nem is itt kezdődött a gond."

Anna ezt a mennyiséget már eléggé megérezte, nem is emlékszik pontosan erre a részre. Barátnője mesélte el, hogy két fiú, akikkel táncoltak, egy idő után zavaróan nyomulni kezdett. Annyira, hogy a lányok inkább már haza akartak menni. Az egyik fiú erre leöntötte sörrel Anna barátnőjét, majd mindketten eltűntek egy időre. A barátnő elment letörölni magát, de megkérte néhány ismerősét, hogy figyeljen az eddigre már eléggé készen lévő Annára. Mire visszajött, Anna már nem volt ott.

Pultosok utólagos elmondása alapján az egyik nyomuló fiú visszajött érte, és egy tequilát vitt neki, amit meg is ivott. Annának képe is van az illetőről, amit persze nem akart nyilvánosságra hozni, de elmondta, 190 centi körüli, vörös hajú, világos szemű, kifejezetten feltűnően öltözködő, "Lacoste pólós köcsög volt". Arra semmiképp sem számított tőle, ami végül megtörtént.

Barátnője az éjszaka több, mint százszor hívta. A legtöbbször kinyomták a telefont, de volt, hogy belenevetett valaki. Fél ötkor aztán már ki volt kapcsolva a telefon.

Anna következő emléke az, hogy másnap délelőtt tizenegy óra van és egy szálloda halljában van. Fogalma sem volt, hogy került oda.

"Bevallom őszintén, először nem estem kétségbe, inkább nevettem magamon, hogy mekkora király buli ez, felébredek egy random helyen. Telefonálgatni kezdtem haveroknak, akik nem igazán értették, hogy most mi is van velem, részeg vagyok vagy csak simán hülye. Abból is látszik, hogy mennyire nem fogtam volna fel a helyzet súlyosságát, hogy nem is azt a barátnőmet kerestem fel először, akivel laktam, hanem teljesen random hívogattam csoporttársakat."

Akkor kezdte sejteni, hogy baj van, amikor megtalálta melltartóját a táskájában, a pénztárcája viszont hiányzott. A szája pedig fel volt dagadva. A teste tele volt rovarcsípésekkel, ő pedig allergiás a csípésekre.

A szállodában először nem tudták megmondani, hogy került oda. Később különféle sztorikat mondtak arról, hogy a parkolóban találták, illetve, hogy a szálloda egyik vendége az erdőben az avarban talált Annára.

Sem a soproni kórházban, sem a rendőrségen nem sokra jutottak (ennek pontos részletei elolvashatóak a levélben), ezért visszamentek a fesztiválra, hátha ott megtudnak valamit. Több pultos emlékezett rá, hogy Anna azzal a fiúval volt később éjszaka, egy biztonsági őr pedig azt is tudta, a fiú kvitte őt, és azt mondta mindenkinek, hogy a barátnője, aki rosszul van. Ennél többet nem tudtak meg, hazamentek Budapestre, a feljelentést már itt tették meg.

Nyáron aztán kezdtek visszajönni emlékképek..

"Képekre emlékszem csak, ahogyan táncolunk a sráccal a pia után, ő erőszakosan be akar nyúlni a gatyámba, de rászólok, aztán a következő kép, hogy egy erdőben pirkadatkor fekszem az avarban, a srác éppen rajtam és kinevet, végül pedig még egy utolsó mozzanat is beugrott, amint a földön fetrengek, fölém ágaskodik 3 alak és kérdeződködnek mi történt velem, illetve még egy utolsó, hogy reggel a földön kúszva hívogatok valakit."

A Győr-Mosor-Sopron megyei rendőrség megerősítette, hogy tavaly június 28-án érkezett meg hozzájuk a feljelentés. Nemi erőszak miatt nyomoznak több mint egy éve, jelenleg egy DNS-vizsgálat eredményére várnak.

Anna pontosan nem tudja, mitől került olyan állapotba, hogy másnap délelőttig öntudatlan volt. Az biztos, hogy többet ivott, mint amennyit általában szokott. Azt mondja viszont, hogy volt már részeg, és az teljesen más érzés volt, másnaposnak pedig nem érezte magát utána. A teljes emlékezetkiesés, és a későbbi flashbackek viszont arra utalnak, valamilyen kábítószert is kaphatott. Később beszélt olyanokkal, akikkel hasonló történt, és ők is azt mesélték, utólag ugrottak be ilyen képek.

Az is biztos, hogy a nemi erőszak megtörtént. És az is, hogy Anna viszonylag hosszú ideig lehetett az erdőben a földön, ahol rengeteg rovarcsípés érte.

Az iratait nyár végén visszakapta, a fesztiválszervezők küldték el neki. Akkor már csak a pénztárcája és a bankkártyája hiányzott.

“Meg az önbecsülésem”

- tette hozzá.

Anna azért döntött úgy, hogy egy évvel később leírja a történetét, mert szeretné, ha mindenki vigyázna magára a most kezdődő Volt fesztiválon, és máshol is. Ezen kívül úgy érzi, ez is segít neki feldolgozni azt, ami történt.

Persze rögtön azzal szembesült, hogy a kommentelők és olvasók jelentős része kamunak tartja a történetet. Volt, aki azzal támadta, hogy túl közönyösen írta el az esetét.“A pszichológusom is ezt mondja, de én így dolgoztam fel” - mondja erre. Másnak az szúrt szemet, miért írta a levelében, hogy "a nyár végén a Sziget alatt küldték vissza egy pakkban az összes megtalált okmányom", vagyis ha tényleg ilyen történt vele, hogy volt képes elmenni még egy fesztiválra. Kiderült, Anna ezt félreérthetően fogalmazta meg, és valóban a Szigettel egy időben, illetve annak végén kapta vissza iratait, de ez nem jelenti ezt, hogy ott lett volna a fesztiválon. Barátnőjével terveznek írni még egy posztot, hogy válaszoljanak ezekre a támadásokra.

"Soha nem fogom megtudni mi történt velem pontosan, s nem akarok egész életemben rettegni a fesztiválozástól sem. Bízom benne, hogy nem minden ember eredendően gonosz, de egy biztos, hogy résen lenni sosem árt!"

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.