Ezekre nem költ az ELTE: toner, könyvek, kutatás, oktatók, konferenciák

oktatás
2013 július 03., 10:38

Hammer Ferenc, az ELTE médiatanszékének adjunktusa picit berágott, miután az egyetem megpróbálta előírni neki, hogy milyen emailről levelezhet.

Így aztán ezt posztolta ki a Facebookon.

"Írt a rektorom, hogy mint bölcsészkari oktató, azaz ELTE sarzsiban álló közalkalmazott a hivatalos levelezésemet július 15-étől kizárólag elte.hu végződésű elektronikus levélcímről intézhetem, mely intézkedés vonatkozik az egyetemi belső levelezésekre is.

Ez a méltányolható rendelkezés felteszem, nem vonatkozik a magánszférába tartozó eseményekre, azaz továbbra is használhatom a putyika007@citromail.hu emailcímem, amikor:

- a kollegákkal azt beszéljük meg, hogy mikorra dobjunk össze valamennyi pénzt egy tonerre az irodában, mivel hónapok óta nem tudjuk használni a nyomtatót (és az ELTE nem ad pénzt tonerre);
- a diákjaimmal egy google-groupban szervezzük az óráinkat (mert az ELTE Neptun nevű elektronikus rendszere megbízhatatlan);
- írok a CEU könyvtárosának, hogy hadd használják a diákjaim a gyűjteményüket (mert az ELTE nem költ pénzt kommunikációkutatási könyvekre, és amúgy sincs sem intézeti, sem tanszéki könyvtárunk);
- levelezek amerikai, hollandiai, cseh és svéd kollegákkal, hogy potyautasként bevegyenek egy médiakutatási projektbe (potyautasként, mert az ELTE nem költ pénzt efféle együttműködésekre);
– levelezek hazai és külföldi konferencia-szervezőkkel, (mely eseményeken való részvételt lényegében megköveteli az egyetem) és amelyek költségeit, szemben a nyugati, keleti, északi és déli kollegákkal, kizárólag én fizetem (mert az ELTE nem költ ilyenre);
– hétfő van, mert tekintettel arra, hogy habilitációm ellenére nem neveztek ki két éve docensnek, az így előállt folyamatos fizetésmegvonás okán a hét egy napján, konkrétan a hétfői napokon magánpasszióból veszek részt az egyetemi munkában."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.