Árok Kornél begyulladt

POLITIKA
2013 július 05., 09:38

A Magyar Szociáldemokraták Pártja ügyvezető elnöke péntek délelőtt felgyújtotta magát a Belügyminisztérium előtt. Az akció mögött álló mastermind, az értelmetlen események Kanye Westje, Schmuck Andor sajnos a háttérben maradt, és nem jött el, de így is jobb volt ez délelőtt egy kávénál.

Árok Kornél azzal kezdte, hogy: „Tűzoltók nem válhatnak a tűz martalékává.” Pontosabban azzal indított, hogy egy befőttes üvegből gyúlékony zselét kent egy leselejtezett tűzoltóruha ujjára (ilyet hordott 16 éve, amikor tűzoltónak állt).

Árok ezután arról beszélt, hogy – ahogy azt a Vastagbőr blog megírta – 69 millióért vettek 300 új tűzoltóruhát, amik Árok szerint nem védenek eléggé, mert nem bírják a hőt. Több tűzoltónak is balesete volt, az egyiknek az orvosi lapját is elhozta, hogy bizonyítsa, rosszak a ruhák. Árok Kornél emiatt írt Pintér Sándor belügyminiszternek, aki nem válaszolt, aztán írt kétszer Bakondi György katasztrófaigazgatónak, akit egy hőkamrába invitált. Bakondi azt válaszolta, hogy nem vesz részt politikai csatározásokban – mondta Árok.

Ezután jött a show, amit persze nem így képzeltem el, de a „szocdemek” feliratú biztonsági menzás kancsó mindent elárult a minimalizmusról. „Hozd az anyagot!” – kérte Árok a kancsós asszisztenstől, mert az Emberi Fáklya Hadművelet nem akart elindulni. Aztán sikerült, és a tüzelő Árok Kornél kb. 15 másodpercig állt úgy, mintha a pontos időt mondaná, majd véget ért a mutatvány.

Árok Kornél Megamix

Árok Kornél már a Szolidaritásból való elzavarása előtt is a politikai aktivizmus Fantomasa volt, de mire elérkezik a 2014-es kampányfinis, a következő akcióval koronázhatná meg az életművét: odaláncolhatná magát a Parlamenthez bohócruhában, lángoló baltával a fejében. Én rá szavaznék.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.