"Nem volt kit igazoltatni és nem volt kit előállítani"

Ez a BRFK hivatalos válasza arra, hogy miért nem intézkedtek, amikor szombat este harminc gárdista megtámadott három embert, akik a Pride-ról tartottak hazafelé.

Orsós Jánost, Derdák Tibort és egy barátjukat a Nyugati tér közelében rugdosták meg, miután azt kiabálták nekik, szarrá lesztek verve, cigány buzik. Orsós elmondása szerint amikor megjelentek a rendőrök, csak őket igazoltatták, a támadókat nem.

Szombat este a rendőrség a következő közleményt adta ki:

"A Budapest V., Szent István körúton 2013. július 6-án 18 óra 30 perc körüli időben egy állampolgár intette le az ott haladó rendőrségi gépjárművet és elmondta a rendőröknek, hogy egy nagyobb csoport konfliktusba került három személlyel, akiket inzultáltak. A három személy közölte, hogy a csoport már eltávozott tagjaival szóváltásba keveredtek, majd dulakodás alakult ki, egyiküket megütötték, mindhármukat leköpték. A rendőrök kérdésére közölték, orvosi ellátást nem igényelnek, rendőri intézkedést nem kérnek, a támadóik a helyszínről már eltávoztak."

De nem mondtak semmit arról, hogy intézkedtek-e az ügyben. Most az Origo kérdésre adták a fenti választ.