Amire tényleg nem számítottunk: dühösek és rémültek az egyiptomi sortűz túlélői

külföld
2013 július 08., 15:59

Mármint az MTI ezt emelte ki címbe a Reuters a hajnali vérengzés túlélőivel készített anyagából.

A sérülteket ápoló kairói kórházban készült riportban megszóllalók egybehangzóan azt állították, hogy a hadsereg különösebb indok nélkül lőtt a tiltakozók közé. Mindegyikük azt mondta, hogy hajnal volt, éppen imádkoztak, amikor valaki kiáltott, a hadsereg pedig egyszer csak lőni kezdett.

Könnygázzal, söréttel, gumilövedékkel támadtak ránk. Aztán éles lőszerrel.

Ezt egy állítása szerint békésen tiltakozó, harmincéves férfi, Abdel-Azíz Abdel Sakua állította. Ezzel egybehangzóan mesélte el a történteket egy másik sérült, Szaber el-Szabé is.

A hadsereg azt állítja, hogy egy terroristacsoport akarta megrohamozni a laktanyát, ahol Mohamed Murszit, a megbuktatott elnököt őrzik. Állítólag egy katona is meghalt, és negyven megsérült. A tiltakozók közül a legfrissebb összesítések szerint akár ötvenen is meghalhattak. A hivatalos összesítés negyven halottnál tart, ebbe öt gyereket is beleszámoltak már.

A Reuters eredeti jelentése itt, itt pedig a Daily Beast elég jó cikke arról, hogy miért is olyan nehéz bármiről hiteles információt szerezni Egyiptomban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.