Az ellenállás melankóliája

bűnügy
2013 július 08., 06:26

"Üres italos pohár suhant el a pultos mellett és csapódott a háta mögött lévő üvegek és poharak közé 2013. július 7-én. Az Esztergomban élő Sz. Betarix viselkedett mások számára megbotránkoztató módon egy helyi vendéglátóhelyen. A 42 éves asszony viselkedését és az általa okozott mintegy 200.000 forintos rongálási kárt nem tűrte szó nélkül a dolgozó. A rendőröket hívta segítségül. Az egyenruhások elfogták és előállították a nőt, aki gyanúsítotti kihallgatásakor elmondta, azért dobta el a poharat, mert nem kapott több alkoholt."

via police.hu, de szó szerint, kár lett volna bármit változtatni rajta

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.