• A Roma Évtized Titkárság civil szervezetek konzorciumait kérte fel arra, hogy hét országban vizsgálják meg, a kormányok mit tesznek meg azért, hogy a 2011-ben elfogadott uniós roma keretstratégia megvalósuljon.
• Az uniónak nincs valós eszköze változások előidézésére, ajánlásokat tudnak csak tenni, amivel aztán a kormányok azt kezdenek, amit akarnak.
• Magyarországon külön romákra szabott program nincs, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia van. A civil szervezetek erről készítettek árnyékjelentést.
• A Stratégia négy pillérét, az oktatást, az egészségügyet, a lakhatást és a foglalkoztatást vizsgálták, és kitértek a diszkriminációra is.
• Daróczi Gáborral, az oktatásról szóló fejezet egyik szerzőjével, korábbi miniszteri biztossal, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kuratóriumi tagjával és a Romaversitas Alapítvány igazgatójával beszélgettünk.

Daróczi szerint is nehezítette a jelentés megalkotását, hogy Magyarországon nincs olyan kormányjelentés, amit lehetne értékelni. Helyette a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia fut, melynek sok vállalása még nem járt le, ezért is kevésbé kézzelfogható a vizsgálata. De mivel az uniós kereteket már 2011 márciusában bejelentették, a Fidesz pedig három évvel ezelőtt kifejezetten célirányos állításokkal és feladatvállalásokkal jelentkezett be kormányzásra, lehetett mit értékelni.

A romák társadalmi integrációját legsúlyosabban a szegregált iskolák akadályozzák. Korábban is történtek kísérletek ennek feloldására, az új rendszer életbe lépése előtt ha a minisztérium valamilyen strukturális változást akart, akkor törvénybe iktatta azt, és utána majdnem minden azon múlott, hogy az önkormányzatok mennyire akarták azt megvalósítani. Például, hogy mennyire jelentkeztek az integrált pedagógiai rendszer bevezetésére, vagy hogy mennyire voltak hajlandóak olyan beiskolázási körzethatárokat kijelölni, melyek nem jelentettek automatikusan szegregációt. Jellemzően kevéssé, teszi hozzá ehhez Daróczi.

"Ezért mondtuk mi, hogy az államosítás egy lehetőség, ami ezt automatikusan felülírhatná. De nem ez történt. A minisztérium igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy mindenhol marad minden, ahogy volt, nem lesznek megváltoztatva a körzethatárok. Ez már önmagában egy probléma."

"És volt két olyan év, amikor már mindenki tudta, hogy itt államosítások lesznek, és ez alatt az idő alatt is voltak bőven iskolaátvételek.

És azt lehetett látni, hogy az egyházak jellemzően a települések szintjéhez képest elitiskoláknak számító intézményeket vették át. Nem az történt, hogy nagy tételben nekiálltak volna szegregált iskolákat átvenni.

Ha egy településen van mondjuk három iskola, akkor a közöttük lévő alá-fölérendeltségi viszony mindig önkormányzati döntés volt. Daróczi szerint az mindig sokkal kevesebb helyi, rövidt ávú konfliktussal járt, ha egy olyan verziót találtak ki, melyben az egyik iskola lett az elitiskola, a másik egy zsilipiskola, a harmadik pedig ugyan egy költségesen fenntartható, kicsi, vacak iskola, ami ráadásul még szegregált is, és természetesen sejthető előre, kik kerülnek oda. A legtöbb településvezető a rövidtávú célokra figyelt, és ezt az utat választotta.

Az egyik kivétel Lázár János és Hódmezővásárhely esete, ami a jelentésben is felbukkan. Daróczi szerint Lázár pontosan tudta, hogy ha a korábbi, szegregált modell marad, akkor abból az iskolából nagyon rövid időn belül rengeteg olyan munkanélküli jönne ki, aki aztán ugyanannál az önkormányzatnál állna sorban segélyért. Felismerte, hogy mint városvezetőnek, nem érdeke ennek a rendszernek a fenntartása. A szegény, roma gyerekek integrálása persze Hódmezővásárhelyen sem volt fáklyásmenet, de ott úgy döntöttek, hogy a rövid távon jelentkező konfliktusoknál fontosabb a város hosszútávú érdeke.

A hódmezővásárhelyi integrált modell sikere abban is mérhető, hogy Darócziék sem tudnak semmiféle problémáról. Nem jött létre új szegregált iskola, a továbbtanulási arányok még javultak is az utóbbi években.

Az igazi probléma, hogy nagyon kevés település követi ezt a példát. Daróczi az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kuratóriumi tagja, a szervezet jelenleg is perben áll a görög katolikus egyházzal egy nyíregyházi iskola miatt. A bíróság áprilisban felfüggesztette a tárgyalásokat, abban a reményben, hogy sikerül valami kompromisszumos megoldást találni. De Daróczi szerint az egyháznál úgy értették a bírósági döntést, hogy majd ők visszalépnek a pertől. Abban bíznak, hogy majd most kaphatnak egy esélyt, hogy bizonyíthassák, ők milyen jó iskolafenntartók. Pedig Daróczi szerint soha nem állították azt, hogy az egyház tanárai ne lennének jó tanárok. Hanem azt képviselték, hogy a gyerekek, akárhol tanuljanak is a világon, nem csak a tanáraiktól, hanem a többi diáktól is tanulnak, és ez nem pótolható sehogy máshogy.

"Ha az egyház komolyan venné ezt a kérdést, nem akarnának rezervátumot csinálni az oktatás éveire. Mi azt tanácsoltuk nekik, hogy csináljanak nagyon jó bölcsődét, óvodát a roma gyerekeknek – különösen annak fényében, hogy jövő év szeptemberétől drasztikusan fog nőni az óvodások száma – de az iskolát deszegreagálják.

Az én generációm is így kerülhetett be a mezei általános iskolákba. Három-négy évet jártunk óvodába, és abban az apró faluban egyetlen gyereket nem érdekelt, ki cigány, ki nem. Ugyanúgy tudtuk az összes kötelező verset, ugyanúgy mentünk tovább az általánosba.

"Az álláspontokat nem sikerült közelebb hozni a tárgyalásokon, az egyház vezetői legutóbb már arról beszéltek, hogy az eddig tervezett alsó évfolyam mellett szegregált felső tagozatot és gimnáziumot is szeretnének üzemeltetni. "Ennél rosszabbat el sem tudunk képzelni, mint hogy a cigánytelepen legyen egy gimnázium. És ha majd jó esetben eljutnak valamilyen érettségiig a diákok, akkor úgy fognak állni, hogy életükben nem láttak még nem cigány gyereket, soha nem kommunikáltak velük, soha nem találkoztak a hétköznapi élettel."

A jelentés készítői is egyetértenek azzal a törvényi változással, hogy 2014 szeptemberétől minden 3 éves gyereknek kötelező lesz óvodába járnia. De a magyar valóság megint akadályokat görget az elvek elé. Daróczi szerint két típusú településen nincs elegendő óvodai férőhely: egyrészt a nagyvárosok agglomerációjában, ahova az utóbbi időben sok, sokgyerekes középosztálybeli család költözött ki. Másrészt meg a legszegényebb régiókban, ahol jellemzően romák élnek.

A jelentésben azt vizsgálták, hogy az óvodák építésére és bővítésére érkező TÁMOP források hogyan viszonyulnak a valósághoz. Azt látták, hogy jövő szeptemberig ezeknek a pénzeknek csak töredéke lesz kifizetve és felhasználva. Sem azt nem látni, hogy ezekből a pénzekből elegendő óvodai férőhely jönne létre, sem azt, hogy ott lenne jelentős a bővítés, ahol a legszegényebb gyerekek élnek. Nincs meg az a logikai összefüggés, hogy odamenne ez a pénz, ahol a legrosszabb az ellátottság.

"Azt az extrém állítást tényleg csak a pesszimizmusom mondatja velem, hogy elképzelhető olyan helyzet jövőre, hogy törvényi kötelezettség van óvodába járatni a gyereket, aminek a megsértéséért meg lehet vonni a családi pótlékot, de nem feltétlenül van mellé elég óvodai férőhely. A mostani helyzetbe ez a verzió is simán belefér."

Olyan ország van több is, még Nyugat-Európában is, ahol a tankötelezettség 16 éves korig tart. Daróczi szerint a 16 vagy 18 éves tankötelezettség rengeteg gyerek esetében teljesen mindegy, mert a gimnázium vagy a szakközépiskola évei úgyis eltartanak 18 éves korukig. Akivel nincs probléma, szépen megy a saját útján, annak akár kilencévesen is lehetne a korhatár, hiszen a saját céljainak elérése miatt úgyis maradna a rendszerben 22-23 éves koráig. Ez az egész azokról szól, akiknek ez az út közel sem ennyire egyenes. Olyan ország se az EU-ban, se az OECD-országokban nincs, ahol az utóbbi években csökkentették volna a tankötelezettség korhatárát. Ezzel a lépéssel Magyarország egy nemzetközi tendenciával megy szembe.

Ráadásul Daróczi szerint látszik az intézkedés burkolt célja is. Szivárogtak már ki számítások arról, hogy mennyivel kevesebb lesz a közoktatásra fordítandó kiadás, ha az érintett gyerekek kikerülnek a rendszerből. Másrészt a törvénymódosítás üzenet a tanárok felé is, hogy ezekbe a gyerekekbe nem kell különösebb energiákat fektetni, mert hamar ki fognak kerülni az iskolákból.

"Hétévesen bekerülnek az iskolába, járnak általánosba nyolc évet, ha csak egyszer is megbuknak, abban a pillanatban probléma és szemrebbenés nélkül el lehet engedni őket, és többet senkinek nem kell velük törődnie. Ott fognak állni ezek a gyerekek 16 évesen, a semmiben lógva. Ha el is tekintünk attól, hogy ez a romákra, a legszegényebbekre, a legrosszabb érdekérvényesítő képességekkel rendelkezőkkel milyen hatással van, akkor sem látni, hogy ez az oktatási rendszer hogyan versenyezhetne az egyik irányból Kínával, Indiával, a Kistigris-országokkal, a másik irányból meg mondjuk Németországgal."

Miközben az a szöveg, hogy nem vagyunk gyarmat, minden tekintetben arrafelé megyünk, hogy így maximum gyarmat lehetünk, mert ilyen képzettségű embereket tudunk csak felnevelni.

A jelentés készítésekor az egyik legfontosabb forrásuk a PISA-kutatás volt. Ez háromévente jön ki, és mindig ki lehet belőle olvasni az oktatási rendszer változásait. Van egy kérdés, amiben Magyarország felváltva Németországgal mindig utolsó: hogy az oktatási rendszer mekkora esélyt ad a különböző szociális háttérrel érkező gyerekeknek. "Vegyük azt, hogy van két teljesen ugyanolyan hatéves gyerek, ugyanolyan bőrszínnel, IQ-val, skillekkel, kinézettel, és az egyetlen különbség köztük a családjuk szociális háttere. És vannak országok, ahol a 12 évnyi iskola után ezt a kezdeti különbséget hatékonyan csökkentik. Például Dániában vagy Finnországban. Vannak országok, ahol a különbség megmarad ugyanakkorának. És vannak, ahol drasztikusan növekszik. Ide tartozik Magyarország."

Ebben a tekintetben nagyon rosszul állunk Daróczi szerint, és akkor még ehhez jön hozzá az a kérdés, hogy a bőrszín és a szociális háttér mennyire függ össze. "A négymillió szegény országában természetesen nem mindenki roma, de az elmondható, hogy a romáknak fele-háromnegyede a társadalom legszegényebb rétegébe tartozik."

Magyarországon ma egy gyerek sorsa gyakorlatilag már a fogantatásának pillanatában eldől. Daróczi összesen két-három olyan roma embert ismer, aki szegregált iskolából jutott el a diplomáig. De esetükben is az kellett, hogy elköltöztek arról a településről, és hogy a szüleik kőkeményen kiálltak az integrált oktatás szükségessége mellett. Az szerinte biztos, hogy

aki ma romaként egyetemre jut, az a tudása mellett valami plusz szerencsefaktort is birtokol.

Például volt egy olyan személyes példaképe, osztályfőnöke, tanára, aki segítette, lökte előre, vagy valaki otthon, aki végig támogatta ebben.

Az osztályok deszegregálása csak az első lépés, de önmagában nem elég. Mentorprogram és segítő hálózat is kell. Anélkül az egész önbeteljesítő jóslattá válik: deszegregálás nevében átrakják a gyerekeket integrált osztályba, de ott nem kezdenek velük semmi, és közben azt várják tőlük, hogy zárkózzanak fel és illeszkedjenek be.

Ma nagyjából tízszer annyi roma szerez diplomát, mint 10-12 évvel ezelőtt, és ebben mindegyik kormány fontos szerepet játszott. Ez drasztikus számnak tűnhet, de a korábbi 0,1 százaléknak a tízszereséről van szó. És míg a többségi társadalomban a 24 és 35 év közötti diplomások aránya 28 százalék körül van, addig Daróczi szerint az, hogy 0.1 vagy 0.5 vagy akár 1 százaléknyi roma fiatal szerez diplomát, az országos átlaghoz képest teljesen mindegy. Persze az is igaz, hogy ezt nem lehet rendesen mérni sem, a romák számáról nincs hivatalos statisztika, csak abból tudnak következtetni, hogy hányan jelentkeznek romáknak szóló programokra, ösztöndíjakra.

Ami az igazi katasztrófát jelenti, az a felvételi tendencia változása. Az elmúlt két évben évi 145 ezerről évi 95 ezerre csökkent a felvételizők száma. Ezt a drasztikus esést Daróczi szerint nem lehet demográfiai okokkal magyarázni. Szerinte két réteg tűnt el a magyar felsőoktatásból. Egyrészt azok, akik úgy látták, hogy ha már fizetni kell, akkor jobban megéri külföldre küldeni a gyereküket. Másrészt meg azok, akik azt mondták, tekintsük az érettségit is eredménynek, de most az egyetemre nincs pénzük, hitelt pedig nem mernek felvenni. Ezek a gyerekek jobb esetben OKJ-s képzésekre mennek, rosszabb esetben megállnak itt. Ebben a kategóriában azok a gyerekek vannak benne, akik első generációs értelmiségiek lehettek volna. Nem csak romák, de ők is. És ők most el fognak tűnni a rendszerből.