Ötéves gyereke zuhant a mélybe - nem ítélik el az anyát

Tbg
baleset
2013 július 12., 09:33

Nem emelt vádat az ügyészség az ellen az anya ellen, aki alvó kisfiát magára hagyta és kiment telefonálni. Az ügyészség szerint az anya nem tehetett róla, hogy ijedtében megpróbált kijutni a lakásból és kizuhant az erkélyről.

Az anya édesanyját akarta felhívni egy utcai fülkéből, ezért kiment a lakásból. Az 5 éves gyerek ezalatt felébredt, a fotelt az erkélyajtóhoz tolta, kijutott az erkélyre, majd egy székre mászott, végül lezuhant. Súlyos sérüléseket szenvedett, de két hónap alatt felépült maradandó károsodás nélkül.

A 25 éves anyáról bebizonyosodott, hogy nem követett el gondatlanságot. Megpróbálta felébreszteni a gyereket, mielőtt elment, de az mélyen aludt. A tanúk szerint az anya soha nem mulasztotta el nevelési kötelezettségeit. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.