Máris bukta a könyvszerződését a fél ország által gyűlölt esküdt a Zimmerman-perből

jog
2013 július 16., 15:39

enhanced-buzz-24854-1373949699-6

Az Egyesült Államok egyik felének új ellensége a B37-es esküdt, akiről eddig nem sokat tudni azon kívül, hogy nő, floridai, és rajta is múlott, hogy Zimmermant felmentette a floridai bíróság.

A nő után most szabályos hajtóvadászat folyik az országban, rengetegen szeretnének rájönni, hogy ki ő. Ami fellelhető róla, az a esküdti meghallgatása. Ilyenkor az esküdtek alkalmasságát keresztkérdésekkel vizsgálják, és próbálnak rájönni, nincsenek-e személyes indítékaik, nem elfogultak-e az ügyben.

Az ismeretlen nő már a meghallgatás során is mondott bőven olyan dolgokat, amik aztán az ítélet kihirdetése után rengeteg mindenkit felbosszantott. Például, hogy egyáltalán nem tájékozódik, nem néz tévét, nem hallgat rádiót, nem internetezik, meg úgy általában értéktelennek gondolja a média egészét.

Ezen kívül több alkalommal is zavargásként beszélt az esetről, ami megelőzte Trayvon Martin meggyilkolását, szerencsétlen balesetnek nevezte az esetet, és színes fiúnak nevezte Martint.

Ezekből persze még nem lett volna akkora balhé, de kiderült az is, hogy B37-es esküdt már leszerződött egy ügynökkel, aki segít majd neki kiadnia a könyvét, amit a tárgyalásról ír.

Az ítélet után amúgy is feszült amerikai közvéleménynek pedig ez már sok volt, ezért az egyetlen megfogható célpontnak estek neki rengetegen. Ez pedig a könyv menedzselését elvállaló ügynök, Sharlene Martin volt. A Twitteren indult kampány az esküdt ellen és az ügynök meggyőzésére, a hevességét meg csak növelte, hogy közben B37-es esküdt egy interjúban arról beszélt a CNN-en, hogy Zimmermannak helyén volt a szíve.

A kampány pedig pár órán belül sikert ért el, Martin belátta, hogy a titokzatos nő könyvét kiadni nem lenne jó ötlet, és Twitteren jelentette be, hogy visszamondta a megállapodásukat.

Nem sokkal később pedig az esküdt is közleménnyel jelentkezett, amiben arról írt, hogy meggondolta magát, és könyv írása helyett inkább vissza akar térni ahhoz az életéhez, amit a per előtt is élt.

A Zimmerman-perről korábbi cikkeinket itt találhatja meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.