Az Európai Számvevőszék tegnap közzétett jelentése szerint az európai országok útépítési költségei között majdnem 100 százalékos eltérés tapasztalható. Ezt semmilyen költségelem nem indokolja. A Számvevőszék a 2000 és 2012 között uniós társfinanszírozással megépített német, görög, lengyel és spanyol beruházásokat vizsgálta kiemelten.

A vizsgálat szerint egy kilométer autópálya átlagos építési költsége 10.941.402 euró, azaz nagyjából hárommilliárd forint,

egy kilométer négysávos gyorsforgalmi út 6.225.187 euró, azaz kb. 1,7 milliárd forint, míg egy kilométer hagyományos országút 4.159.281 euró, azaz kb. 1,1 milliárd forintba kerül. Az átlagos számok azonban jelentős, akár 100 százalékos árkülönbségeket takarnak. Most jön a találós kérdés!

Vajon hol került az adófizetőknek a legkevesebbe az útépítés?

Hát persze, hogy a németeknél. A németek az összes kategóriában olcsóbbak voltak a többieknél, sőt ha kizárólag az építési költségeket nézzük (pl. a föld kisajátításával kapcsolatos költségeket nem), akkor fele annyiért sikerült megcsinálniuk ugyanazt, mint a spanyoloknak. Mindezt úgy, hogy a vizsgálat szerint Németországban a legdrágább a cement, itt a legszigorúbbak a környezet- és egészségvédelmi előírások (pl. hova kell hangvédelmi falat, vagy vadfolyosót építeni), és természetesen itt a legdrágább a munkaerő. Még nagyobbak a különbségek, ha a beruházás költségeit összevetjük az útépítéssel elért társadalmi-gazdasági haszonnal (kevesebb baleset, gyorsabb közlekedés, stb.).

A legjobb német és a legrosszabban szereplő spanyol beruházás között itt huszonnyolcszoros a különbség.

Ezen a ponton az Európai Számvevőszék széttárja karjait, és megállapítja, hogy szar van a palacsintában. Semmi nem indokolja, hogy ekkora árkülönbség legyen az útépítési költségek között, ráadásul ott a legolcsóbb az útépítés, ahol a legdrágábbnak kellene lennie. Papíron persze minden rendben van, a közbeszerzések hibátlanul lebonyolódnak, de valahogy a végén nem jön ki a matek. A pénz rejtélyesen eltűnik.

A számvevők azt javasolják az Európai Bizottságnak, hogy állapítson meg egységárat az egyes költségelemekre a tagállami árszínvonalat figyelembe véve, és ha a beruházás értéke ettől jelentősen eltér, akkor kötelezze a tagállamot részletes indoklásra.

Mást nem is nagyon tudnak tenni, hiszen Brüsszelből, vagy Luxembourgból nem ellenőrizhető közvetlenül az EU összes beruházása. Végső soron ez az országokon múlik: vagy kihozzák a maximumot a rendelkezésre álló pénzből, vagy hagyják, hogy leessen itt-ott néhány millió.