autópálya

Ezután az egészen meghökkentő sztrádabaleset után mindenki ki tudott szállni az autóból

Tanulságos felvételt tett közzé az MKIF az M1-es autópályáról.

Gazda Albert
belföld

Éles balkanyarral felment az autópályára, majd kilométereken át hajtott szemben a forgalommal

Az autót egy 61 éves, zavart férfi vezette.

Fődi Kitti
közlekedés

Budapest belvárosában kezdték üldözni a rendőrök, az M3-as kivezető szakaszánál csapódott villanyoszlopnak

A fiatal férfit szombat éjszaka akarták megállítani a VI. kerületben, de továbbhajtott, majd a Szerencs utcánál szörnyethalt.

Bódog Bálint
baleset

Az autópályán fordult meg, sikerült is baleseteznie

Megunta a dugót az M1-en, ezért döntött a formabontó irányváltás mellett.

Mészáros Juli
közlekedés

Lázár háborúja: Magyarország legnagyobb alvállalkozójának kiszorítása

A Strabag próbált integrálódni a NER-be is, de Mészárosék már megvannak nélkülük: piaci újrafelosztási kísérlet kurucos pózokkal. A magyar kormány ürügyként használhatja az osztrákok ellen az M30-as autópályát.

Tóth-Szenesi Attila, Kolozsi Ádám
POLITIKA

A horvátok megszüntetik az autópályás fizetőkapukat

Az új, elektronikus rendszert Zágráb és Eszék között vezetik be.

Molnár Kristóf
külföld

Lázár: A strabagosok beszálltak a magyarországi választási kampányba

Az építési és közlekedési miniszter állítása szerint az osztrák cég „pénzzel és közvélemény-kutatások megrendelésével” támogatja a Tisza Pártot.

Benics Márk
POLITIKA

Lázár János: A következő hetekben kiderül, hogy megérte-e a Strabagnak átcseszni Orbán Viktort, a kormányt és engem

Szerinte azért nem készült el a megsüllyedt M30-as autópálya, mert a Strabag átbaszta a kormányt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Két magyar, egy ötgyerekes apa és egy baranyai focista halt meg egy osztrák autópálya-balesetben

Egy részeg sofőr rohant beléjük hátulról.

Fődi Kitti
baleset

Forgalommal szemben biciklizett az M30-as autóúton egy férfi

Aztán szépen átmászott a túloldalra, és keresztben átkerekezett a pihenőbe.

Keller-Alánt Ákos
belföld

Akkora fantomdugó alakult ki az M1-es autópályán, hogy a rendőröket is kihívták

Ok nélkül álltak meg az autók és a kamionok, mögöttük pedig azonnal hatalmas dugó alakult ki.

Mészáros Juli
közlekedés

60 ezer forint fölé drágul az éves sztrádamatrica, majdnem 7000 forint lesz a tíznapos

Miután megjelent az augusztusi inflációs adat, lehet számolgatni. Jövőre két kedvezményes megyei matrica is jön.

Haász János
gazdaság

„Lézer” Jánosnak nem elég a százharminc

Lázár János építési és közlekedési miniszter a közlekedésinfóján összekacsintott a gyorshajtókkal. Az átlagsebesség-mérést elutasította, noha erre a jelenlegi kamerák is alkalmasak lennének.

Tóth-Szenesi Attila
közlekedés

Sok türelem kell majd, ha az M1-es autópályán közlekedsz, elkezdődött a 2029-ig tartó bővítés

Lázár minisztériuma szerint ez Magyarország legnagyobb autópálya bővítése lesz.

Székely Sarolta
közlekedés

A török közlekedési miniszter kiposztolt egy videót arról, hogy 225 km/órával száguld, meg is bírságolták

Csak 135 km/órával mehetett volna.

Herczeg Márk
közlekedés