A pünkösdi csúcsforgalom után megkezdődik a MÁV-nál a nyári vágányzárak időszaka, két nagy volumenű munkába kezdenek – közölte Facebook-oldalán vasárnap Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
Természetesen mindkét vágányzár komoly forgalomkorlátozással, autóbuszos pótlással, átszállással, többlet menetidővel jár. Hegyi hozzátette, igyekeznek új megoldással is segíteni az utasok eljutását Budapestről Pécsre, illetve Miskolcról Debrecenbe, az autópályán közvetlen autóbuszjáratok is közlekedni fognak. Aki ebben az időszakban Budapest és Pécs, illetve Debrecen és Miskolc között tervez utazást, tájékozódjon az eljutási lehetőségekről. Hegyi Zsolt ismertette, hogy „ezek a saját forrásból megvalósuló beruházások alapvetően a karbantartás kategóriájába tartoznak”. Hozzátette: azért végzik el ezeket, hogy a vasútvonalak eredeti állapotát helyreállítsák, és a mindennapi forgalmat megbízhatóan tudják biztosítani. (MTI)