Előállítottak három embert a Pride utáni balhé miatt

bűnügy
2013 július 19., 18:09

Három gyanusítottat letartóztatott a rendőrség, amiért a melegfelvonulás után megvertek három felvonulót. A rendőrség adatai alapján a felvonulás után három embert ért rasszista támadás a Szent István körút és a Bihari János utca kereszteződésénél.

Az őrizetbe vett Cs. István 27 éves albertirsai, M. György 53 éves budapesti és M. Zsolt 22 éves jászkarajenői lakos ellen csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettének és könnyű testi sértés vétségének, a szabadlábon védekező Sz. Zoltán 32 éves tatabányai lakos ellen pedig csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, közölte a rendőrség.

Mi volt ez?

Szombat este fél 7-kor Orsós János ismerőseivel, Derdák Tiborral és egy harmadik társával, Lászlóval hazafelé tartott a Budapest Pride-ról. A tüntetés a képviselői irodaház előtt ért véget, onnan indultak a Nyugati tér felé, amikor belefutottak vagy harminc fekete ruhás, gárdista kinézetű alakba, akiket Orsós nemes egyszerűséggel csak náciknak nevez.

“Először csak kiabáltak, hogy szarrá lesztek verve, cigány buzik” − mondta Orsós. − Mi lehajtottuk a fejünket, és mentünk tovább, mintha nem nekünk szólna az egész. Aztán csak azt láttam, hogy Tibort elkezdik ütni, láttam, ahogy arcon ütik ököllel. Lászlót hátba rúgták, leesett a földre, aztán fejbe rúgták.”

Ne tagadj, láttunk a kamionon

“Te cigány buzi, ne tagadd, hogy a buzifelvoulásról jössz, láttuk, ahogy táncoltál egy kamionon” – mondták a fekete egyenruhások Orsósnak.
“Nem táncoltam kamionon, nem olyan az alkatom” − pontosított később telefonon.

“Valahonnan megjelent vagy 15 rendőr, nem tudom, látták-e, mi történt. És elkezdtek minket igazoltatni. Mondtam, hogy legyenek szívesek őket igazoltatni, itt ők szarrá vertek minket, de egy nevet sem írtak föl. A mi adatainkat felírták.”

“Mi mentünk tovább, és a Nyugati aluljárónál megláttuk ugyanazokat a nácikat, akik elállták a lejáratot. Voltak ott rendőrök is, mi mondtuk nekik, hogy itt vannak, akik ütöttek bennünket. Mire egy rendőr közölte velem, hogy ne provokáljak, és elkezdett vagy tizenöt méteren keresztül lökdösni.”

A magyar asszonyok elfutottak

“Baromira féltem” – mondta Orsós, aki 39 éves, és pedagógusként dolgozik a Dzsaj Bhim buddhista közösség vezetőjeként. Derdák Tibor a sajókazai Dr. Ámbédkar gimnázium igazgatója. Mindhárman a SZEMA-Liberális Párt tagjai. Két Pride-os papírzászló volt náluk, ebből lehetett sejteni, hogy a felvonulásról jöttek.

Orsós szerint a verekedés alatt elindult feléjük három “magyar asszony”, talán hogy segítsenek, de a fekete egyenruhások láttán elfutottak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.