Tompaorrú krokodilok születtek a Szegedi Vadasparkban

ÁLLAT
2013 július 31., 07:11
photo_camera MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Kilenc tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis) született a Szegedi Vadasparkban, az állatkertek nemzetközi adatbázisának (ISIS) adatai szerint az elmúlt egy évben csak itt sikerült szaporítani a veszélyeztetett fajt a világon. Veprik Róbert igazgató az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a Szegedi Vadaspark 2008 óta vesz részt a tompaorrú krokodilok európai törzskönyvi programjában. Akkor négy nagyon fiatal és kicsi páncélos hüllő érkezett Lipcséből. Azóta a krokodilok cserélődtek, végül egy lipcsei származású nőstény mellé a győri állatkertből érkezett egy hím.

photo_camera MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Tavasszal a nőstény egy nagy költődombot kezdett el építeni a kifutójában, ez a krokodiloknál az utódok érkezésének csalhatatlan jele, majd március 26-án le is rakta tojásait. Mivel a tojások kikeléséhez az állandóan magas hőmérséklet mellett 85-90 százalékos páratartalomra is szükség van, a gondozók a 17 tojást kivették a fészekből és keltetőgépbe rakták.

Csaknem száz nap telt el, amikor az első hangok kiszűrődtek a keltetőből, végül kilenc tojásból jött világra életerős krokodilfióka. A kicsinyek egy sekély akváriumba kerültek, ahol biztosított számukra az állandó hőmérséklet. Enni csak egy hét után kezdtek el, jelenleg a vadaspark rétjein fogott szöcskével etetik őket. Két hónapos koruktól néha halat is kapnak majd, de az első évben táplálékuk 90 százalékát a rovarok jelentik majd.

photo_camera MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A tompaorrú krokodil az egyik legkisebb növésű krokodilféle, testhossza 150-190 centiméter, tömege 22-30 kilogramm. A mérete ellenére erőteljes testfelépítésű hüllő Nyugat- és Közép-Afrika trópusi területein él, elsősorban halakkal táplálkozik. A tompaorrú krokodilt bőréért nem vadásszák, azonban húsát szívesen fogyasztják, ez veszélyeztetettségének ez az egyik fő oka, a vadon élő példányok száma ma 25 és 100 ezer közé tehető. A világ állatkertjeiben csaknem kétszáz egyed él.

A kis krokodilok egyelőre a Szegedi Vadasparkban fognak cseperedni. A különböző méretű fiókákat külön kell tartani a köztük fellépő versengés miatt, az egyik, négy egyedből álló csapatot a látogatók is megfigyelhetik a Terráriumházban. A krokodilok felnőve más állatkertbe fognak kerülni a törzskönyvi program ajánlása szerint.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.