Friss
Lively és Baldoni nem házasok, még csak nem is jártak soha, csak leforgattak egy közös filmet, de már a bemutatón sem mutatkoztak együtt. Most meg ott tartunk, hogy az egyik szexuális zaklatással vádolja a másikat, a másik meg az azzal, hogy bezárta őt a pincébe filmje premierjén. Ebből lehet az új Amber Heard-Johnny Depp per.
Több órára komoly forgalmi dugót okoztak, amikor lezárták az egyik autópályát.
A természeti katasztrófa miatt 153 ezer embert evakuáltak, az oltásban már elítélek is részt vesznek.
„Eddig tisztázatlan okból nem vette figyelembe a megállásra felhívó jelzőt és néhány méterrel később állt meg.”
2024-ben Amerikában csökkenni, egyes részein zuhanni kezdett a szintetikus opioidok által okozott túladagolásos halálesetek száma. Az okokat csak találgatják, az ártalomcsökkentéstől a diplomáciáig. És lehet, ez is csak egy divathullám volt, és az igazi kérdés, hogy mi jön utána.
A baleset a pályaudvar alatti alagútban történt. Sok sérült van, még nem is tudni pontosan, hogy mennyi.
Bejött a papírforma, Olaf Scholzot indítják a szocdemek, Alice Weidelt a szélsőjobbos párt.
Azt is fenntartja, hogy csak kényszer és fenyegetés hatására tett korábban beismerő vallomást.
Vitézy csak remélni tudja, hogy egyszer majd újra azt érzi a magyar állam, hogy van keresnivalója a vasútállomások fejlesztése terén.
Privát üzenetekben jelezték a tárgyalási hajlandóságot Trump csapatának, azt azonban világossá tették, hogy Grönland nem eladó.
Az aknák eltűnésére is úgy derült fény, hogy felhívták az IKEA-ból a katonaságot, hogy „mikor szeditek össze az aknáitokat”.
A DK-elnök arra a kérdésre, hogy mi a fogadalma 2025-re, azt mondta: a túlélés.
4000 milliárd forintot költöttek el, az eredmény: a 2008-2009-esnél is rosszabb gazdasági adatok.
Fábry Sándor a Kárpátokon túl. Nagy Feró és seggek. Milyen hitelkártyájával vásárolhat Rogán Antal a Gucci.com-ról? Ötven- vagy százezren lesznek Vona nagy töntetésén? Taskenti metró a Ferencvárosban. Élő Borízű súlylökőverseny. Szarni appból.
Szerencsére a humán metapneumovírus korántsem olyan veszélyes, mint az öt éve felbukkant covid volt.
Az egyik gyermek már a „levétel határán áll” a gyermekkórház főigazgatója szerint.
Egy lengyel külváros panelházában él az a Slawomir Hetzig, akinek 2023-ban alapított, százmilliós tőkéjű magyar cégétől 5,8 milliárdot követel a NAV. Az adóhivatal legújabb feketelistáján 19 cég szerepel összesen 16 milliárd forintnyi köztartozással.
Ez volt az első alkalom, hogy élve sikerült észak-koreai katonát elfogniuk az ukránoknak.
A gázai egészségügyi minisztérium naponta frissülő adatai szerint viszont 37 877-en haltak meg a háború miatt.
A János-hegyen 101,5 kilométeres széllökést mértek, a korábbi rekord csak 78,5 kilométeres volt.
A lényeg, hogy még véletlen sem úgy járnak a vonatok az 1-es vonalon, ahogy a menetrendben írják.
Zöld megoldásokkal.
A budapesti Fidesz rámegy a külső kerületekre.
Villogó katonai járművek érkeztek a Bálna elé, katonák hatoltak be az épületbe, majd fegyvert fogtak az újságírókra, miközben kimentették Stohl Andrást. A kiképzés című katonai reality újabb próbálkozás arra, hogy a magyar nézőket a hadseregbe való belépésre buzdítsák.
A tó befagyására közben semmi esély.
Tovább az archívumba
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.