Előzetesbe helyezték S. Ábelt

bűnügy
2013 augusztus 18., 07:55

A Pesti Központi Kerületi Ügyészség előzetes letartóztatásba helyezte S. Ábelt, akit azzal ganúsítanak, hogy csütörtökön a Móricz Zsigmond körtéri McDonald's étteremben lövöldözött, közölte az MTI-vel Futó Barnabás, a férfi ügyvédje.

A bíróság egy előzetes pszichiátriai szakvélemény alapján döntött arról is, hogy a kényszerintézkedést az elmemegfigyelőben kell végrehajtani, ahol vizsgálják S. Ábel mentális állapotát is, mondta Futó.

A Fővárosi Törvényszék májusban S. Ábelt emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt már elítélte első fokon, nem jogerősen két és fél évre. Annak az eljárásnak az adatai szerint S. Ábel 2006 és 2010 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának hallgatójaként több diáktársa megölését tervezte. Az elsőfokú bíróság kimondta azt is, hogy a vádlott beszámítási képessége enyhén korlátozott. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.