Katonai büntetőeljárás is indult a cigánygyilkosságok miatt

bűnügy
2013 augusztus 23., 08:14

A Központi Nyomozó Főügyészség a múlt héten katonai büntetőeljárással kapcsolatos nyomozást rendelt el, amit kiemelt ügyként kezel – közölte Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. A cigánygyilkosságok ítélete után a honvédelmi minisztérium közölte, hogy a katonai hírszerzés a minisztérium előtt is titkolózott, mivel a negyedrendű vádlott, Csontos István az akkor még Katonai Biztonsági Hivatalnak nevezett titkosszolgálat titkos kapcsolata volt, de erről a tárcánál semmit sem tudtak. A Magyar Nemzet azt írta, hogy Csontos tartótisztje, H. Ernő a parlamenti vizsgálónak és a bíróságnak is hazudott, ráadásul felső utasításra. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.