Elfogták az indiai csoportos nemi erőszak két gyanúsítottját

külföld
2013 augusztus 24., 13:53

Őrizetbe vették a csütörtöki mumbai csoportos nemi erőszak két gyanúsítottját az öt közül. A gyanúsítottak egy 22 éves fotóriporter nőt erőszakoltak meg egy elhagyott textilgyári üzem területén, férfi kísérőjét (aki szintén újságíró) pedig megverték és megkötözték. A fiatal nő belső sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, állapota stabil.

Az újságírók lapjuk megbízásából mentek a helyszínre fotókat készíteni. Az üzemnél találkoztak a gyanúsítottakkal, akik felajánlották nekik, hogy segítenek engedélyt szerezni az omladozó épületen belüli fényképezéshez. Az öt férfi megjegyzéseket tett a nőre és molesztálta. A másik újságíró megpróbálta megvédeni őt, ekkor verték meg.

A rendőrség azóta húsz embert hallgatott ki az esettel kapcsolatban, két gyanúsítottat elfogott, hármat pedig köröz. Az első őrizetbe vett egy 19 éves munkanélküli, ő vallott a többiekre.

Az eset azért okozott a szokásosnál is nagyobb felháborodást, mert kísértetiesen hasonlít a decemberi újdelhi tragédiára, amikor egy 23 éves diáklányt egy mozgó buszon erőszakolt meg és bántalmazott bestiálisan öt férfi, miután a barátját összekötözték. A lány két héttel később belehalt sérüléseibe. A nemi erőszak elkövetőit a rendőrség elfogta, s életfogytig tartó börtönnel sújtották őket.

Az akkori eset miatt országszerte tüntetések indultak, amelyek hatására szigorították a törvényeket és próbáltak javítani a rendőrök hozzáállásán. Indiában a rendőrség nem minden esetben foglalkozik komolyan azokkal a feljelentésekkel, amelyeket nemi erőszak áldozatául esett nők tesznek.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.