Szilvalekvárral és étolajjal indul a Sólyom

gazdaság
2013 augusztus 26., 10:01

solyomair

A repüléssel még akadnak nehézségei a barkácslégitársaságnak, de azért a cég elkezdte építeni a portfólióját, és mától az üzletek polcain megtalálható lesz szilvalekvárjuk, étolajuk és lisztjük is.

A cég üzletrészt vásárolt a Sales One Kft-ben, céljuk pedig a prémiumkategóriás magyar termékek terjesztése. De ez nem jelenti majd azt, hogy ezek automatikusan fel is kerülnek majd a fedélzetre.

A cél a hazai mikro-, kis és középvállalatok felkarolása, meg persze az egész magyar gazdaság fellendítése.

A rejtélyes körülmények között elinduló légitársaság szeptember végéig charter-repülésekkel készül, október elején pedig elindul majd első menetrend szerinti járatuk, azt még nem sejteni, hogy hova. Év végére 36 helyre terveznek repülni, 12 géppel, meg persze folyamatos bővítéssel számolnak.

Borzasztó kíváncsiak vagyunk, hogy ebből mi lesz.  (via Világgazdaság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.