Köszöntő, értékelés, statisztikák, tervek. Ezeket hívták volna zárszámadó közgyűlésnek a KTSZ-ek világában? Mindegy is! A Fortepan három éves lett a napokban és arra gondoltunk, írunk pár sort a dolgainkról. Mi foglalkoztat minket, mi jár a fejünkben, mire készülünk?

Három évvel ezelőtt valami olyasmivel kezdtük a honlap bevezető szövegében, hogy “a Fortepan egy nemlétező Archívum, se címe, se számlaszáma nincs”. Mára kicsit megváltoztunk, létező Archívum lettünk (a szó metaforikus értelmében biztos: pár hete az utcán azt hallottam egy zöld-sárga telefonfülkére mutató lánytól, hogy “ez tiszta Fortepan”). Idéznek minket, (nem minket, a képeinket, az Önök képeit), hivatkoznak ránk, leginkább az alapötletet és az ingyenességet dicsérve. Hogy a szakmai körökre is bármilyen hatással lettünk volna, azt kétlem. Három év alatt egyetlen állami Múzeum sem keresett meg minket, egy-egy fotó, gyűjtemény, vagy szerző iránt érdeklődve, és úgy tűnik, az ingyenesség sem tűnik vonzó filozófiának az állami fenntartású közgyűjteményeknél. De talán nem erről kell most írni...

Idén az egyik legjelentősebb lengyel fotófesztiválon, Lódzban, a Fortepant választották a Fesztivál főszereplőjének, ez meglepett minket és nagyon jól esett. Egy hónapja jelentkezett nálunk egy amerikai egyetemi tanár hölgy, hogy indítana egy Fortepan.Iowa honlapot, használhatja-e a mi programozói hátterünket? Elsőre el sem hittem. (Persze hogy használhatja, ősztől két Iowa-i egyetem diákjai gyűjtik és digitalizálják a családi képeiket). Fortepan képek szerepeltek a Nemzeti Múzeum kertjében, a Manda nevű “Nemzeti Digitális Archívum” honlapján, a köztévé ajánló szpotjaiban, a Terror Háza Facebook oldalán (utóbbiakban jelzés nélkül) – mi másra vágyhat még egy nemlétező archívum? Na jó, ezzel inkább ne viccelődjünk!

Érdekesebb kérdésnek tűnik inkább, hogy akkor mégis mi a baj a Fortepannal? Egyre dühítőbb, idegesítőbb mulasztásunk, hogy nincs rendes keresőnk. Ami most van, igazából csak helyszínekre keres (ott viszont fantasztikus részletességgel és precizitással, köszönhetően a Fortepan mintegy 50 főnyi önkéntes kutatója munkájának). De ha valaki szódásüveget, egy szüreti bált, vagy a berlini falat szeretné látni, akkor a mostani keresővel sajnos nem talál semmit. Bizony kulcsszavazni kellene, amihez első körben jelentős informatikai átalakításokra van szükség – ezen már dolgozunk, de a nagy feladatnak mégsem a feltételek megteremtése, hanem maga a kulcsszavazás tűnik. Reméljük, sok önkéntes segítőre találunk majd ebben a sziszifuszi munkában is! A kulcsszavak angol nyelvű fordítása talán a nemzetközi nyitásunkat is segíti majd. Sajnos lassúak is vagyunk. Egy-egy adományozónknak hónapokat kell várnia míg megjelenik a képe a honlapon. Erre nem találtuk még ki a jó megoldást, bár legutóbbi felhívásunkra, melyben önkéntes munkaerőket kerestünk a szkenneléshez, rekordszámú segítő kéz jelentkezett. Köszönet érte ezúton is! Az utóbbi másfél évben fantasztikus alkotói hagyatékokat kaptunk és digitalizáltunk. Schoch Frigyes, Kovács Márton Ernő, Nagy Gyula anyagai, vagy a pár hét múlva megjelenő Konok Tamás haditudósító hagyatéka mind-mind külön figyelmet érdemelnek. Ezért a családi albumok képei csak 3-4 havonta tudtak megjelenni. Lehet, hogy nem ez a jó megoldás és át kellene állni a folyamatos frissítésre? Kerüljön föl minden kocka a digitalizálás pillanatában? Önök vajon mit gondolnak erről?

A Fortepan néhányunknak, nekem is, az életem felét teszi ki. Levelek százaira válaszolunk, igyekszünk felkutatni hagyatékokat, állami közgyűjteményekkel próbálkozunk szakmai kapcsolatokat kiépíteni, (általában hiába). Mégis, ha nem úgy hangzana, mint egy blőd kereskedelmi vagy politikai reklám szövege, azt is írhatnánk: egyre többen vagyunk. Önkéntesek csatlakoztak mellénk, akik fáradhatatlanul szkennelnek, kialakult a Fórum stabil munkatársi köre és több intézményvezető is fölajánlotta az archívumát (legutóbb az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény és a Magyar Zsidó Levéltár). Szinte nincs nap, hogy ne találkoznánk Fortepan képekkel az internetes, vagy nyomtatott sajtóban, egyszóval élnek a képek. Valami ilyesmit képzeltünk el magunkban 3 évvel ezelőtt.

Mi jöhet még? Majd meglátják, egy csomó klassz dolog előtt állunk!

Barátsággal: Tamási Miklós