Román miniszter is magyar állampolgár lenne

külföld
2013 augusztus 27., 05:55

Összesen tizenkétezer máramarosi és avasi román nyújtott be kérvényt a magyar állampolgárság megszerzésére. Köztük a volt szállítmányozási miniszter, Ovidiu Silaghi és a Szatmár megyei tanács elnöke, Adrian Ștef is.

A nagybányai Demokrácia Központ vezetője szerint a kérvényezők többsége külföldre szeretne menni, ezért kell nekik a könnyebb utazást biztosító magyar állampolgárság. Sokan az Egyesült Államokba vagy Kanadába utaznának, ahova magyaroknak nem kell vízum.

A térségből amúgy harmincezer kérvényt nyújtottak be, ezekből pedig mindössze harmincat utasítottak el, mert a kérvényező nem tudott magyarul. De ha három hónapon belül megtanulnak, akkor egyszerűsített eljárásban újra kérhetik az állampolgárságot.

Egy megszólaló román férfi szerint elég egyszerű teljesíteni a feltételeket, hiszen

az eskü szövegét meg lehet tanulni kívülről, mint egy verset, a magyar állampolgárságú felmenőt pedig egyszerű bizonyítani, mert mindenkinek van egy nagyszülője, akit annak idején elmagyarosítottak

A legnehezebb szerinte a református papot rábírni arra, hogy az egyház levéltárában kutakodjon a felmenők után.

(via Index, via maszol.ro)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.