A Magyar Kommunista Munkáspárt üzeni: el a kezekkel Szíriától!

A Jobbik méltó szövetségesre talált, közleményben tiltakozik a tervezett katonai beavatkozás ellen a kommunista párt.

Szokásunktól eltérően ezúttal a közleményt teljes terjedelmében közöljük:

Az Egyesült Államok kormánya azzal vádolja a Szíriai Arab Köztársaságot, hogy vegyi fegyvereket alkalmazott a szíriai ellenzék elleni háborúban. Az amerikai kormányzat most arra készül, hogy erre a mondvacsinált ürügyre hivatkozva, NATO-szövetségeseit bevonva lerohanja Szíriát és megdöntse a Bashar Aszad elnök vezette szíriai rendszert.

Obama és az amerikai kormány hazudik. Mi értelme lenne Szíriának vegyi fegyvereket használnia? Nem csak az ellenfél, de a kormányhoz hű szír hazafiak is meghalnának. Mi értelme lenne ürügyet szolgáltatni az USA-nak és a NATO-nak?

Az egész szemen szedett hazugság. Az igazság az, hogy az USA és szövetségesei hiába fegyverezték fel a szír ellenzéket, hiába ismertették el őket nemzetközi fórumokon, hiába tömik a pénzt beléjük, a szír ellenzék vesztésre áll. Az USA és a NATO nem tudja a szír ellenzékre támaszkodva megvalósítani piszkos terveit.

Az amerikai kormány hazudott az Irak elleni háború idején is. Nem voltak tömegpusztító fegyverek Irakban, mégis lerohanták Irakot. Ma már ezt tudjuk, hiszen ők maguk elismerték. Ne üljünk fel az újabb hazugságoknak! Obama hazudik, Obama háborút akar!

A Magyar Munkáspárt szolidaritását fejezi ki a szír néppel, a Szíriai Arab Köztársaság törvényes kormányával, Bashar Aszad elnökkel. Támogatjuk igazságos harcukat.

A Magyar Munkáspárt elítéli az Egyesült Államok agresszív terveit, a háborús előkészületeket. El a kezekkel Szíriától!

A Magyar Munkáspárt felszólítja a magyar kormányt: ne támogassa a Szíria elleni agresszív terveket! Egyetlen magyar katonát se a háborúba! Magyarország semmilyen formában se vegyen részt a háborúban!

A Magyar Munkáspárt kéri országunk minden józan gondolkodású polgárát, mindenkit, akinek elég volt az amerikai-izraeli-NATO-körök világhatalmi terveiből, tiltakozzon!

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.