Előre tudta, hogy az utolsó pillanatban módosítani fogják a pályázatot

POLITIKA
2013 augusztus 30., 05:50
comments 15
  • Július közepén hirdetett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatot társasházak fűtésének korszerűsítésére.
  • Egy forrásunk augusztus elején figyelmeztetett, hogy a programmal valami nincs rendben.
  • Azt mondta, hogy a leadás előtti utolsó pillanatban le fogják cserélni a pályázati űrlapokat, és "pontosítanak" a feltételeken.
  • Pontosan így történt.
  • A kiíró szerint viszont ezzel semmi baj sincs, épp hogy a pályázókhoz próbáltak alkalmazkodni.

Nehéz eldönteni, hogy az uniós pályázatok körüli általános bénázás, vagy valamilyen szándékos összebeszélés áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyik 800 milliós pályázatának furcsaságai mögött.

Elbírálás beérkezési sorrendben

Összesen 834 millió forintot oszt ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium arra, hogy téglaépítésű házak fűtését, hőszigetelését korszerűsítsék.

Egy társasház maximum 60 millió forintot nyerhet. A pályázatokat beérkezési sorrendben bírálják el, azaz megnézik az elsőnek beérkezettet, ha az megfelelő, akkor megítélnek neki valamennyi pénzt, és nézik a következőt, aztán a következőt, amíg a 834 millió forintos keret el nem fogy.

Az eredeti tervek szerint a pénzre augusztus 15-től szeptember 15-ig lehetett jelentkezni. A minisztérium viszont az óriási érdeklődés miatt egy nappal a nyitás után, augusztus 16-án lezárta a pályázatot azzal, hogy maximum az augusztus 21-ig postára adott jelentkezések játszanak.

Könnyen kiszámolható, hogy ha minden pályázó csak a maximális összeg harmadát nyeri, akkor is csak 41 ház felújítására elég a pénz.

Valaki előre tudta

A 444-et augusztus elején kereste meg egy informátor, aki jól ismerte a pályázatot a minisztérium megbízásából bonyolító ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. működését.

Forrásunk azt mondta, hogy a beadási határidő előtt, az utolsó pillanatban le fogják cserélni a pályázati űrlapokat, és változtatnak, vagy legalább is "pontosítanak" a pályázati kiíráson.

Akik július óta készülnek a beadásra, nyilván nem nézegetik naponta az egyszer már közzétett dokumentációt, és aligha veszik észre, ha néhány nappal a határidő előtt valami megváltozik. Ehhez képest ha valaki előre tudja, hogy változnak a feltételek, és azt is, hogy mikor érkezik, az új űrlap az jóval könnyebb helyzetben van, mint a többi pályázó.

Másfél nappal a leadás előtt tényleg változtattak

A beszélgetés után elkezdtük dokumentálni a pályázati kiírást, hogy meglegyen az eredeti, ha később tényleg változtatnának valamin.

Ez itt egy elég esetlen és unalmas screenvideo a dokumentációtól. A videó augusztus 9-én készült és azt lehet látni, ahogy letöltögetjük a pályázati űrlapokat.

Az eredeti űrlapok július közepén készültek el, és kerültek fel a pályázatot bonyolító ÉMI honlapjára. Ehhez tartozott egy 31 oldalas pályázati kiírás, ami szintél július közepén készült

Aztán augusztus 14-én, egy nappal a pályázatok leadásának kezdete előtt megjelent egy közlemény az ÉMI oldalán: módosultak a pályázati adatlapok.

Pont, ahogy forrásunk megjósolta.

emiscreen

Kisebb és nagyobb változások

Tisztelt Pályázók! A Társasházak Energetikai Felújítás Alprogram (ÚSZT-TEF) adatlapjai módosításra kerültek, kérjük lehetőség szerint pályázatukat a módosított adatlapok kitöltésével beadni szíveskedjenek.

Ez a közlemény jelent augusztus 14-én jelent meg az ÉMI oldalán, és felkerültek az új űrlapok is.

photo_camera Pirossal a mi megjegyzéseink láthatóak.

Nagy változások nem voltak. Az összehasonlítás második oldalát itt, a harmadik oldalát itt lehet megnézni.

Nem csak az adatlapok változtak az utolsó pillanatban. Lényeges új információkat tartalmaz az ÉMI oldalára felkerült, hatoldalas Gyakran Ismételt Kérdések című dokumentum is. Ebből derül ki például, hogy távfűtéses házak is pályázhatnak.

Ellehetetlenítették azokat, akik nem tudták előre, mi lesz

Egy másik forrásunk, aki ebben a konkrét programban pályázatíróként (tehát a pályázó társasházaknak dolgozva)  vett részt, azt mondta, a "beavatottakon" és a profi pályázatírókon kívül egy ilyen tenderen senkinek sincs esélye nyerni.

A legnagyobb gond az új GYIK, csak abból derült ki, hogy a távfűtéses házak is indulhatnak . Ez akkora műszaki módosítás, amivel ellehetetlenítették azokat, akik erről nem tudtak. Ahhoz, hogy lakógyűlést hívj össze nyáron, és a pályázat kiírása szerinti határozatokat hozd meg, akkorra pontos költségvetésednek kell lenni, ami legalább két hét előkészület.

Arról is beszélt, hogy kiírásban félrevezetően fogalmaztak, ráadásul irreális igényeket támasztottak a pályázókkal szemben. Ha csak nem lehetett benne biztos valaki, hogy nyerni fog.

A felhívásban nem azt írták, hogy építési engedély, hanem hogy engedély. Eléggé félrevezető, pongyola fogalmazás. Ezek a beruházások nem építésiengedély-kötelesek, de gázterv, az kell hozzá. Egy gázterv minimum 2-3 hét alatt készül el. Felesleges a beadáshoz kérni, idáig mindig a szerződéshez kérték. Ez több százezer, esetenként milliós nagyságrendű pénzbe kerül. Ilyen kicsi keretösszegnél feleslegesen előre elköltendő pénz, hiszen erre csak akkor van szükség, ha megvalósul a beruházás. Ha azt mondom a pályázóknak, hogy ezt előre ki kell fizetni, nem is indulnak, mert ekkora rizikót az egyébként elszegényedett lakóközösségek nem engedhetnek meg maguknak.

Bármikor módosíthatnak

Egy pályázatírással foglalkozó harmadik forrásunk tapasztalatai szerint az állami szférában a fluktuáció, az alacsony fizetések és a szűk határidők miatt sokszor előfordul, hogy hibásan írnak ki egy pályázatot, és csak az utolsó pillanatban módosítanak.

Ha előre szóltak nektek, hogy ez fog történni, az tényleg gyanús, de sajnos mindenféle mutyi nélkül is előfordul, hogy az utolsó pillanatban változtatnak. Egy rutinos ember a leadási határidő előtt pár órával is ránéz a kiírásra, hogy nem változtattak-e valamit. És mondom, itt nem lenyúlásról van szó, csak szimpla bénázásról. Szomorú, de így van.

"A módosítás a pályázók érdekeit szolgálta"

Megkérdeztük a pályázatot bonyolító ÉMI Kft-t is, hogy mi a hivatalos indoka az utolsó pillanatban történt módosításoknak. Ezt válaszolták:

A pályázat kiírása, illetve a pályázati útmutató megjelenését követően érkeztek be azok a kérdések, melyek a későbbiekben megjelent GYIK-ban kerültek összefoglalásra és megválaszolásra. Ezen kérdések megismerését követően találta szükségesnek a kiíró az űrlapokon is egyes kiegészítések megtételét. A módosítást megelőzően kitöltött űrlapok miatt nem kerül elutasításra a pályázat.  A módosítás a pályázók érdekeit szolgálta, megkönnyítve a kitöltést.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.