Barack Obama amerikai elnök ezt a Fehér Ház kertjében jelentette be szombat este. Nem mondta meg, hogy mikor támadnak, arról beszélt, hogy az amerikai erők készen állnak a csapásra, akár ma, akár holnap, akár egy hónap múlva.
Az amerikai kongresszus szavazni fog a beavatkozásról, bár erre Obamának nincs feltétlen szüksége:
"Bár megvan rá a felhatalmazásom, hogy a Kongresszus külön engedélyének hiányában is végrehajtsam ezt a katonai akciót, tudom, hogy az ország erősebb lesz azáltal, hogy ezt az utat követjük, és amit teszünk, hatékonyabb lesz. Le kell folytatnunk ezt a vitát. Túl fontosak ezek a kérdések ahhoz, hogy rutinból kezeljük őket."
Az amerikai kongresszus tagjai hivatalosan még a nyári szabadságukat töltik. Őket holnap tájékoztatják a helyzetről, és arról, hogy az elnök szerint miért kell feltétlenül beavatkozni. A tájékoztató időpontja alapján nem valószínű, hogy vasárnap előtt elindulna az amerikai támadás.
Milyen üzenetet küldünk, ha egy diktátor elgázosíthatja a saját polgárait, és mi nem teszünk semmit?
Obama szerint a politikusoknak Amerikában és a világon mindenhol ezt kell megkérdezniük maguktól. Azt kéri a szövetségeseiktől, hogy álljanak ki Amerika és a beavatkozás mellett.
Szárazföldi csapatok biztosan nem mennek Szíriába. Obama utalt rá, hogy a beavatkozás mellett a felkelőktől várják, hogy megdöntsék Aszad uralmát.
Azt is mondta, hogy Amerikai biztonsága és elvei is azt kívánják, hogy beavatkozzanak.
Az ENSZ vizsgálóbizottságának tevékenységéről az elnök azt mondta: egy vegyi fegyverekkel elkövetett atrocitást nem pusztán kinyomozni kell, hanem fel kell vele venni a harcot.
"Nem számítok arra, hogy minden nemzet egyetért majd az általunk hozott döntéssel."
Az elnök kérdésekre nem válaszolt.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.