A Honvédelmi Minisztérium megtagadná szélsőjobbos white trash-t, pedig pályázaton is nyertek náluk

életmód
2013 szeptember 03., 06:19
comments 32

Múlt héten írt egy posztot Horváth Bence a Rongyosok Egyesületről, és arról, hogy iskolásokat oktatnak a HM-mel együttműködésben. Már akkor megkérdeztük a Honvédelmi Minisztériumot, hogy miért pont a Rongyosokkal dolgoznak, mit gondolnak a szervezetről, és egyáltalán, mennyi pénz megy el évente a KatonaSuli programra.

A minisztérium ugyan a kérdéseinkre nem válaszolt, viszont küldtek egy olyan helyreigazítást, aminek minden szava arany.

Szinte semmilyen formában nem működik együtt

A helyreigazítás érdemi része a Rongyosokkal foglalkozik, és az szerepel benne, hogy a

Honvédelmi Minisztérium semmilyen formában nem működik együtt a nevezett [Rongyosok] egyesülettel.

Na, most lehet, hogy 2013. szeptember 2-án, délelőtt, amikor a helyreigazítást írták, akkor épp nem volt együttműködés, de korábban azért talán volt valami, mert például pályázatot is nyert az egyesület hadisírok felmérésére és felújítására a HM-nél.

De a fő kérdés persze a KatonaSuli Program, és hogy abban együttműködött-e a HM és a Rongyosok.

katonasulipost

Konkrétan a KatonaSuli honlapján, Molnár Pál tartalékos őrnagy számol be a Hejcén rendezett katonai alapismereti táborról. Ő azt írja, hogy

a katonai tábor lebonyolításában jelentős támogatást kaptunk (..) a „Rongyosok” Kulturális és Hagyományőrző Egyesülete vezetésétől, akik a „kiképző állományt” biztosították számunkra. (...) Külön köszönetet kell mondanunk a lebonyolításban részt vevő támogatóknak, így a teljesség igénye nélkül: a „Rongyosok” a biztosított egyenruhákért, katonai anyagokért és eszközökért, továbbá színházi fegyverekért.

Félrevezető, ugye? Mert ebből azért úgy tűnhet, hogy volt itt valami együttműködés. Meg mondjuk eleve abból is, hogy a hivatalos honlapon számolnak be a táborról, meg a Rongyosok nyújtotta segítségről.

De nem.

Mert a minisztérium a fentiek ellenére azt írta nekünk, hogy

a Honvédelmi Minisztérium sem a KatonaSuli programban, se a hivatkozott tábor szervezése okán nem működött együtt a Rongyosok Egyesülettel. A hejcei tábort az Abaújkéri Wesley János iskola teljesen önállóan szervezte meg. A tábor szervezéséhez és végrehajtáshoz a tárca sem forrást, sem más támogatást nem nyújtott.

A tantárgynak nem része a katonai fegyverek használata

Hogy a Rongyos-ügytől függetlenül tisztán lássunk a KatonaSulival kapcsolatban, a minisztérium a helyreigazításban néhány rövid mondatban részletezi, hogy miről is van szó.

A HM KatonaSuli programjának keretében folyik a középiskolákban a katonai alapismeretek választható érettségi tantárgy oktatása. A tárgynak nem része a katonai fegyverek használata, azt csak a katonai szolgálat keretében, később tanulhatják meg a fiatalok.

Szóval megnyugtató, hogy a HM programjai a Rongyosok összejöveteleivel szemben nem arról szólnak, hogy kisgyerekek fegyverrel rohangásznak.

Ezért zavarodtunk kicsit össze, amikor a KatonaSuli hivatalos oldalán megtaláltuk a beszámolót például a

és a képen jól látható, ahogy nem bohóckodik fegyverrel a gyerek.

készült hasonló kép, nem is csak egy.

ott is figyeltek, hogy fegyver gyerek kezébe ne kerüljön. Tényleg, egyáltalán ne.

Persze ezek nem "katonai fegyverek", hanem gondolom csak másolatok, úgyhogy nincs para.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.