Két éve csúszik a digitális utastájékoztatás, most éppen őszre ígérik

Budapest
2013 szeptember 11., 08:02
  • Az MTI kedden kiadott néhány képet a BKK új utastájékoztatási rendszeréről.
  • Aminek az indulása több éves csúszásban van, és még most sem működik.

A BKV már a kormányváltás előtt is próbálkozott a több nyugat-európai országban már jól működő GPS-technológiával, amivel nemcsak forgalomirányító diszpécserek tudhatják, hol járnak, mikor indulnak vagy érkeznek a trolik, buszok, villamosok a megállókban, hanem az ott ácsorgó utasok is.

A Demszky-érában a budai 86-os vonalán tett kísérletek azonban nem folytatódtak, az utastájékoztató rendszer idővel le is rohadt. Aztán jött a főpolgármester-váltás, a BKV átszervezése, valamint a BKK megalakulása, és az új vezetés megint belevágott a projektbe.

Project X

Amikor a BKK 2012-ben átvette a projektet a BKV-tól, a nem elég jó színvonal miatt lecserélte az informatikai megoldást szállító alvállalkozót. Azaz gyakorlatilag a rendszer minden elemét, a járműfedélzeti egységektől a szoftvereken át a rádiórendszerig és a kijelzőkig.

Hamarosan néhány kijelző nyilvános tesztüzeme is elindul – ígérték. Az ugyanis, amit Rákospalotán az MTI fotósa látott, még nem nyilvános tesztüzem volt: a kijelzőn látható adatok előre megadott értékek voltak, nem valós idejű információk a buszok pozíciójáról.

photo_camera A Futár rendszer kijelzője a 12-es villamos rákospalotai végállomásánál, a Kossuth utcában szeptember 9-én

Utastájékoztás az utastájékoztatásról

A BKK tavasszal vágott bele nagy lendülettel újra a reformba, és elkezdték előkészíteni a FUTÁR-t (Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszer).

A projekt 6,7 milliárd forintra tervezett összköltségvetésére a BKK és a BKV 4 milliárd forint támogatást nyert az Új Széchenyi Tervből, az Európai Unió fejlesztési forrásaiból. A beruházás fővállalkozója a Synergon, a rendszer magját a német IVU szállítja, a közterületi kijelzőket pedig a szintén német Lumino.

A projekt a BKK szerint jó az utasoknak, akik jobban tudnak tervezni, a központnak, ami jobban tud irányítani, és a 30 jelzőlámpánál előnyt élvező BKV-járművek utazási ideje rövidülhet, így az üzemeltető és a szolgáltató is megtakaríthat.

Jelenleg Budapesten számos vonalon találkozni a Futár rendszerrel. Az a fekete zsákkal letakart fém izé, na, az az utastájékoztató tábla. Sok helyre került ugyanis kijelző 2012 előtt, ezen a térképen rajta is vannak, de működni azóta sem működnek.

Tesztjelleg

A projekt ugyanis kétéves késésben van, ez roppant ciki

– mondta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület.

A BKK először egy év, aztán fél év haladékot kért és kapott az NFÜ-től, ami júniusban járt le. A harmadszorra meghosszabbított véghatáridő szeptember 20.

A Mexikói úton most ez látható a kijelzőn:

photo_camera Fotó: 444

Teljesen üzemelni most sem fog a rendszer, de erre majd azt mondják, hogy elindult a tesztüzem, és már nyilván indul a PR-kampány, ezért kezdenek képeket közölni

– magyarázta a VEKE.

Ezért volt meglepő, hogy az MTI által kiadott híranyagban már mint működő szolgáltatásról írtak hétfőn, de kérdésünkre a BKK pontosított:

Szeptember 9-én reggel a 12-es villamosok Rákospalota, Kossuth utca megállójánál, a FUTÁR rendszer tesztelése zajlott. (...) A fotókon látható valós idejű forgalmi tájékoztatás csupán egy rövid időre szólt, amire az adott munkafázis miatt volt szükség. A teszt végeztével a kijelzőt lekapcsolták.

Jó, de mikor lesz kész?

A rendszert a tesztelések befejezése után, idén ősszel adjuk át utazóközönségünk számára.

Ennél konkrétabb dátumot sajnos nem tudtunk kicsikarni a BKK-ból, annak ellenére, hogy állításuk szerint a módosított határidőket már tartják.

Ezt (a projekt alvállalkozójának lecserelését – a szerk) követően egy sokkal megnyugtatóbb és fejlettebb műszaki megoldás kivitelezése kezdődött meg, mely az akkor kitűzött határidők szerint zajlik. Egészen pontos dátumot nem tudunk mondani a kijelzők beindítására

Mivel annak három feltétele van:

  • a felszerelt járművek próbafutásának befejezése,
  • a járműfedélzeti műszaki eszközök és a közterületi kijelzők precíz összehangolása,
  • és a rendszert működtető szoftver többszöri ellenőrzése.

Régi vágyak

A helyzet tehát nem reménytelen, de ne legyünk optimisták sem.

photo_camera Fotók: Földi Imre / MTI

Idősebb BKV-zók talán még emlékeznek az elektronikus jegyrendszer bevezetésének számtalanszor megtett ígéretére, amely a 2000-es évek óta folyamatosan napirenden volt a budapesti tömegközeledési cégnél, de azóta is jórészt a két világháború közötti technológiát használó mechanikus jegykezelőkkel lyukasztunk.

---

A cikk megírásában közreműködött: Tamás Bence Gáspár

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.