A 105-ös és a 210-es vonalán tesztelik a buszokat, amelyeken az utasoknak USB-töltők is lesznek.
A budapesti Bubi közösségi kerékpáros rendszer jelenlegi szerződése december 23-án lejár, az új szolgáltató kiválasztására indított közbeszerzés azonban jelentős késésben van.
A MÁV a városon belüli közlekedésre a BKK járatait ajánlja, ahol a vasúti jegyeket is fel lehet majd használni.
Az új CAF-villamosok miatt van erre szükség.
Mi romlott el Csehországban? Milyen NER-es kötődései voltak a Szőlő utcai intézet igazgatójának? Mit csinált Magyar Péter a karton-Orbánnal? Válaszok és újabb kérdések a 444 napindító hírlevelében.
A taxisrendelet módosítása mellett a Fővárosi Közgyűlés elfogadta az Állami Számvevőszéknek a főváros pénzügyi helyzetéről készített jelentését, melyből Karácsony szerint kiderült: „Ha a főváros nem kap érdemi segítséget a fenntartható működésének biztosításához, csődbe fog menni, ami innentől tény”.
A Szőlő utcai javítóintézet vezetője, Juhász Péter Pál 2001-től vállalkozó is volt, összesen három cégben tűnik fel a neve. Vele dolgozott két olyan ember is, akik karriert futottak be állami cégeknél, egyikük ma is egy közpénzzel és NER-káderekkel kitömött alapítványban ül.
A takarítócég egyik alkalmazottja szerint a razzia után még egy hétig dolgoztak a BKK-nak teljesen ingyen, azzal az ígérettel, hogy átveszik őket.
A BKK vezetésére kilencen, a BKV vezetésére pedig tizenegyen pályáztak.
A MÁV vezére szerint indul az „év legnagyobb karbantartási beruházása”.
3-4 perccel rövidebb lesz a menetidő a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső vasútállomás között.
„A kormányhivatal mindösszesen 9 darab buszt rendelt kivonni a forgalomból, ez a közösségi közlekedésben fennakadást nem okoz” – írja a főpolgármester.
Volt, aki tizenkétszeres „áron” szállította az utasokat, másnak másfél éve lejárt az igazolványa.
Az egyik busz 24 éves volt, miközben a BKV szerint az autóbuszokat nem kéne 10 évnél tovább használni.
A szerdai és a csütörtök reggeli eset után délelőtt egy pótlóbusz motortere lángolt a XII. kerületi Alkotás utcában, a megállóban.