https://444.hu/assets/rakay8.jpg

Rákay Philip 992,3 millió forintos ötlete

Média
2013 szeptember 12., 15:02

„Rákay Philip, az m1/m2 programigazgató-intendánsának ötlete alapján szeptember 28-29. között a külföldre szakadt és itt élő magyarokat újra összekapcsolja a közmédia, hogy bemutasson elfeledett értékeket és kincseket a magyar kultúra világából”

Az ötletgazda Rákay megköszönte, hogy a sajtó „megtiszteli a sajtótájékoztatót”, majd vázolta az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! című nagyszabású, 992,3 millió forintos programsorozatot. Rákay szeretné, ha a közmédia és a Magyar Turizmus Zrt. programja hagyományteremtő lenne.

Részben azért szeptember 28-án és 29-én lesz a 992,3 milliós esemény, mert ekkor lesz Szent Mihály napja, és a Szent György napján kihajtott állatokat ilyenkor hajtják vissza, ilyenkor jönnek az elszámolások – mondta.

photo_camera Fotók: Botos Tamás / 444

Mint mondta, az ötlet kipattanása óta, 2 hónapja dolgoznak. Nem jó, hogy Horvátországba simán elmegy valaki, de a Zemplénbe vagy az Őrségbe GPS nélkül nem tud – magyarázta. Rákay arra kérte a településvezetőket, hogy küldjenek egyoldalas pályázatot a helyi nevezetességekről, ilyenekből 300-at kapott.

Rákay elmondta, hogy a miniszterelnök Kovács Pétert, a XVI. kerület polgármesterét nevezete ki a munkacsoport élére, ami koordinálja a programhoz lehívható pénzek (összesen 992,3 millió forint) szervezését. Kovács Péter egyből mondott egy erőset: mivel a kormány nem találta fel a bölcsek kövét, ezért most egy kívülről jövő ötletet támogat. Nem mentek messzire, kéznél volt Rákay Philip 992,3 millió forintos ötlete. Kovács elmondta, hogy az önkormányzatok 40 százaléka (1305 darab) csatlakozott a 992,3 milliós ötlethez.

rakay6

Az iskolák szeptember közepéig pályázhattak, hogy támogatást kapjanak öregdiák-találkozók szervezésére – mondta Kovács. A programsorozat alatt a múzeumok is ingyen látogathatók lesznek, és „ha ennek van költsége”, a kormány megtéríti.

A Szent Mihály napi hétvége akkor lesz (szeptember 28-29.), amikor a Turizmus Világnapja is (szeptember 27.), amit Magyarország a harmadik éve ünnepel, ezért kedvezményes belföldi ajánlatokkal várják azokat, akik részt vesznek a 992,3 milliós programsorozatban – mondta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese, aki szerint társadalmi helyzettől függetlenül „a turizmus minden ember része”, és a magyarok 15 százaléka a turizmusban dolgozik.

rakay1

Amire a közmédia készül, arra nem volt példa, ennyi helyszínről biztosan nem volt még élő körkapcsolás – mondta Rákay 'gazda.

Két hete fáradt, mosolygó embereket látni a közmédiánál – mondta Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs igazgatója, nyilván nem Obersovszky Péterre célozva. A hétvégén 481 ember fog dolgozni 28 helyen (ebből 24 külső!), és a műsorfolyam 20 óra hosszú lesz – közölte a közérdekű adatokat Lencsó, aki elmondta, hogy külföldi magyarok és hírességek is részt vesznek a 992,3 millió forintos programsorozatban.

rakay2

 

A csúcspont a vasárnap esti Magyarország, szeretlek! vetélkedő után a 21:30-kor Ópusztaszeren gyújtott nagy tűz lesz, ilyenek a csatlakozó települések terein is lesznek.

„Nagyon szép hétvége előtt állunk”

– mondta Rákay, aki szeretné, ha 10-20-30 év múlva is élne ez a 992,3 millió forintos jövőbeli hagyomány.

Ha ettől sem indul be a magyar turizmus, akkor semmitől.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.