A bécsi színház távol marad Vidnyánszkytól

Nem fogadja el a bécsi Burgtheater a budapesti Nemzeti Színház meghívását a 2014 tavaszán rendezendő első nemzetközi színházi fesztiválon való vendégszereplésre.

„A jelenlegi magyar kormány kultúrpolitikusaival, köztük Balog Zoltán miniszterrel és Vidnyánszky Attilával szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy ők a találkozásainkat utólag gyakran másként állították be, mint ahogy azok zajlottak. (...) Nem akarjuk engedni, hogy a Burgtheater hírnevét ismét felhasználják a magyar kultúrpolitika megtépázott renoméjának a kijavítására"

– írták, de Burgtheater ennek ellenére folytatná az eszmecserét a magyarországi kultúrpolitikáról, és „árnyalt vitát kíván lehetővé tenni”. Ehhez pedig most jobb helyszín Bécs, mint Budapest – írták.

Burgtheater már korábban fontolóra vette, hogy színházi fesztivált szervez aktuális magyar darabokkal, amint lesz rá elég pénz. A fesztiválon bemutathatnák rendezéseiket

„mind olyan független színházi csoportok, amik úgy érzik, hogy számukra káros a magyar kultúrpolitika, mind pedig a magyar Nemzeti Színház, amit a személyi változások után a nemzeti konzervatív táborhoz kell sorolni".

(MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.