Orbán: Ez a dán cég a mi szívünk és eszünk szerint egy magyar cég is

gazdaság
2013 szeptember 16., 06:38

Bővíti magyarországi gyártókapacitását a gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Allan Rasmussen, a Coloplast A/S senior alelnöke. A beruházással Orbán szerint 701 új munkahely jön létre, 426 a nyírbátori, 275 pedig a tatabányai Coloplast-gyárban.

A beruházás több mint 21 milliárd forintos, amihez a kormány adott kétmilliárdot, ami a költségvetésnek várhatóan öt év alatt térül meg – mondta Orbán. A Coloplast világszerte eladott termékeinek 65 százaléka Magyarországon készült. Így „ez a dán cég a mi szívünk és eszünk szerint egy magyar cég is” – mondta Orbán.

photo_camera Fotó: Marjai János / MTI

A Coloplast üzemeiben dolgozók kétharmada nő, amit Orbán megköszönt a dán cégvezetőknek.

„Szeretném ebben a beruházásban látni a mostani gazdaságpolitika sikerének elismerését is”

– mondta Orbán Viktor.

„Amit most látunk Magyarországon, az egy tézis, amely azt bizonyítja, hogy alacsony infláció és alacsony költségvetési hiány mellett is lehet növekedési pályára állítani egy gazdaságot"

– mondta. Szerinte Magyarországon ezután is tartósan alacsony lesz az infláció és a hiány, pozitív marad a külkereskedelmi és a fizetési mérleg, és egyúttal lesz gazdasági növekedés.

„Vissza fogjuk szerezni azt az éllovas pozíciónkat Közép-Európában, amit az elmúlt években elvesztettünk”

– fejezte be. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.