Képviselő hölgyek provokálják a kormányzó többséget

facebook.com

Facebookon jelentette meg közleményét Tasó László fideszes képviselő, akiről Ertsey Katalin LMP-s képviselő ma azt írta, hogy megint beszólt Szél Bernadettnek a parlamentben. Majd nem sokkal később törölte is a posztot.

Pedig Tasó szerint a beszólás meg sem történt, őt és képviselőtársait pedig rendszeresen provokálják az ellenzéki nők.

Tasó közleménye időközben eltűnt a Facebookról, itt változatlanul, eredeti formájában közöljük: 

A Magyar Parlament falai között egyre gyakrabban vagyunk tanúi annak, hogy képviselő hölgyek szándékosan provokálják a kormányzó többséget. Nem csak mondanivalójuk irányul arra, hogy minősítve politikustársaikat, éppen az aktuális ügyekhez kötve alázzák a hallgatóságot mindaddig, ameddig valaki "be nem szól"! Ha ez megtörténik, akkor mellé alkalmanként, mint ahogyan most is, hazudnak valamit izgalmasat, és az érdekes módon azonnal megjelenik az Indexen!

Ennek voltunk most tanúi, amikor Széll Bernadett hangosan provokálta a kormánypártiakat, sorozatban "szólt be" politikusoknak, közösségeknek, mire többen is dűhösen reagálták le. A felszólalása közben a mögötte ülő Ertsey Katalin az ügyeletes bajkeverő "jegyezte", ki, mit mond és azt kicsit feltúrbózva adta tovább friss hírként, a feszültségre mindig éhes újságíróknak. Most úgy gondolta Ertsey, és úgy vette ki a beszólások közül, hogy megint Tasó szólt be. Ez úton jelzem mindenkinek, hogy NEM én szóltam és NEM én tettem azt a kijelentést, amelyet már megint hamisan Ertsey Katalain, majd a "hírt továbbrepítve" Széll Bernadett rám fogott! Ez a sokadik arcátlan lépés az LMP-s képviselőnőtől!

Mélyen megbotránkoztat, hogy Ertsey újra hazugsággal próbálja felhívni magára a figyelmet, holott az ő beszólásairól sokat lehetne írni!
Több alkalommal minősítette már a fülünk hallatára a tőle idősebb képviselőtársait, "nyomorultnak,", "szerencsétlennek", többször és többeket arcátlan hazugnak", "bolondnak, idiótának", "szenilisnek, akinek nem kellene erőlködni, mert még "baja lesz".

Nem terveztem soha, hogy valaha szólok, de itt az idő, hogy ráfigyeljünk azokra a képviselőnőkre, akik szinte minden esetben a nyílt provokáció legundorítóbb módját választják, arra törekedve, hogy valakinél elszakadjon a cérna!

Kérem figyeljék ezek után a különösen arrogáns és dúrva Ertrsey Katalin "munkásságát", nem kevésbé nagyhangú és kiabálós kedvű Széll Bernadett nevű, és a jövőben felszólaló képviselő hölgyek magatartását.
Ha figyelik, észreveszik a szándékos akciót, ami ugyan nem fokozza az irányukba ettől még továbbra is meglévő tiszteletünket.

Ettől még sokan lehetünk, aki nem ilyen magatartást várnak el a Magyar Országgyűlés tisztséget viselő LMP-s képviselőnőktől.

Hogy a bejegyzést nem csak mi képzeltük oda az internetre pár pillanatra, azt jelzi, hogy a Cinken még kép is van a bejegyzés elejéről.

via cink.hu

Update, 17.19: Bár az eredeti közlemény nem került vissza Facebookra, Tasó egy másik közleményt juttatott el az MTI-hez, melyben arról ír, hogy beperli Ertsey Katalint.