Kisfiam, te csak ne tanuljál informatikát!
2013 szeptember 03., 15:26
Nem másolható a finn modell, mondjuk nem is próbáljuk
- A finn oktatási rendszer a világ egyik legjobban működő rendszere.
- A finn oktatáskutató, Pasi Sahlberg könyvet írt erről a rendszerről, ami sok nyelv után most magyarra is lefordítottak.
- A kötet bemutatóján annyi derült ki, hogy a finnek szinte mindent másképp csináltak, mint ahogy most az épp Magyarországon történik.
- De szerencsére a modell nem is másolható.
- A Finn példa című kötetet Pokorni Zoltán mutatta be.
Nincs olyan kutatás, ami ne a finn oktatási rendszer sikereit igazolná. A legutóbbi PISA-felmérésben olvasási és matematikai képességekben második helyen végeztek a finn diákok a dél-koreaiak előtt, természettudományos készségekben pedig meg is előzték őket. De az OECD Jobb élet-indexének idei eredménye szerint is a finnek a legelégedettebbek az oktatási rendszerükkel.
A finn oktatási reform egy hosszú folyamat eredménye, három évtized munkája kellett hozzá. Ezt az átalakulást foglalja össze Pasi Sahlberg könyve, ami most magyarul is megjelent A finn példa címmel.
A kötetet többek között az oktatásügyekben a Fidesz szelíden morgó belső ellenzékének számító Pokorni Zoltán mutatta be. A könyv előszavát is ő írta.
Jó tanárnak lenni
A könyvbemutatót a finn nagykövetség gellérthegyi épületében rendezték, és a finn nagykövet, Pasi Tuominen nyitotta meg. Aki röviden össze is foglalta, miben látja hazája iskolarendszerének sikerét.
Tuominen szerint a kulcs két tényező: a decentralizált rendszer, ami hatalmas önállóságot biztosít a tanároknak, és az a társadalmi megbecsültség, ami a tanári szakmát övezi náluk.
Finnországban jó tanárnak lenni.
- foglalta össze röviden a nagykövet, aki szerint egy ilyen rendszer kiépítéséhez egy évtized is kevés, és széleskörű társadalmi-politikai egyeztetések eredménye kell legyen, amit főleg a nyitottság, a rugalmasság és az együttműködés jellemez.
És akkor a valóság
A nagykövet után a könyvet kiadó vállalat, a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (korábban Nemzeti Tankönyvkiadó) vezérigazgatója, Kiss János Tamás sokkolta lehangoló adatokkal a közönséget. Például hogy míg a finn diákok több mint negyven százaléka kerül a legjobb matematikai tudással rendelkező diákok csoportjába, nálunk az arány nincs harminc százalék sem.
Vagy ami még elkeserítőbb adat, hogy míg
Finnországban a legjobb és a legrosszabb iskolában tanuló diákok teljesítménye között 7 százalékos különbséget mérnek, addig ez az adat nálunk 60 százalék fölött van.
Pedig a hetvenes években még sok szempontból együtt mozgott a két oktatási rendszer, hasonló arányban voltak a két országban azok, akik befejezték a középiskolát, és azok is, akik diplomát szereztek.
A rendszer egyik legtöbbet idézett tulajdonsága, hogy teljesen ingyenes. A finn háztartásoknak csak 2,5 százaléka fizet az oktatásért, és ebben a diploma megszerzése is benne van.
Ugyanakkor Kiss szerint a könyvet olvasva azt a tanulságot kell levonnunk, hogy a saját rendszerünket kell megvalósítani. Nem azon ámulni, hogy a finneknél ingyen van az iskolai étkezés és a taneszközök, vagy hogy a középiskoláig fele annyi időt töltenek a diákok az iskolában, mint nálunk, hanem belátni, hogy az az út, amibe a finnek belevágtak, nem megspórolható.
Minta, ami nem másolható
Hasonló irányból közelített Pokorni Zoltán is, aki Sió László oktatási szakértővel beszélgetett. Sió elmondása szerint amikor Finnországban jártak, a szerző direkt elmondta nekik, hogy nem szabad másolni a könyvben olvasottakat, és nem lehet találomra szemezgetni sem a megoldásokból. Egy oktatási rendszer ugyanis nem így épül ki.
Pokorni szerint mégis minden olvasó szemezgetni fog majd a könyvből, hogy aztán a neki tetsző részleteket érvként hozza fel. Példája szerint a könyv segítségével lehet érvelni a központi kerettanterv mellett és a tanfelügyeleti rendszer ellen is.
Ez a könyv ennyiben nem fogja elérni célját.
- mondta a fideszes politikus. Aki szerint a finn oktatás igazi sikere abban rejlik, hogy a kilencvenes években kihagyták a sztenderdizálás szakaszát, azt a csapdát amibe a többi ország mind belépett, és ahonnan csak most indultak el az egyéni oktatási igények felismerése felé.
Pokorni szerint bár a finn példa tényleg nem másolható, de az attitűd eltanulható. Az, ahogy konzekvensen és nyugodtan nyúltak a kérdéshez, mindig szántak arra időt, hogy mindent végiggondoljanak.
Nem instrumentális gondolkodás jellemezte őket, folytatta Pokorni, hogy beleszerettek egy eszközbe, és azt alkalmazzák mindenre.
Mint amilyen most az államosítás
- szólt ki a túlzott centralizációról már sokszor rosszat mondó politikus. A finnek helyette mindig rákérdeztek, hogy mi is az, amit el szeretnének érni.
A volt oktatási miniszter kitért arra is, hogy a finnek azért sokban különböznek a magyaroktól: északiak, sokszor sötét van, protestáns feladattudat jellemzi őket és kooperációs kényszer is, ezek a tulajdonságok pedig másmilyen megoldásokat szülnek. De a döntésekre rászánt luxusidő olyan, amit érdemes lenne tőlük elsajátítani.
Pokorni a beszélgetés egy későbbi pontján maga futott bele a két társadalom különbségéből fakadó csapdába. Egy ponton arról beszélt, hogy korábban 365 önkormányzat működött Finnországban, de a válság után a kormány 190-re csökkentette számukat, majd hogy biztos legyen abban, hogy jó adatokat mondott, a nagykövettől kért segítséget. Aki udvariasan javította ki, hogy valóban ennyire akarja csökkenteni az önkormányzatok számát a kormány,
de ilyen rövid idő alatt ezt nem lehetett végigvinni.
Sió is hozott példát a két ország törvénykezése közötti eltérésekre: amikor legutóbb rövid időre Finnországba utazott, addig itthon gyakorlatilag meg is alkottak egy új köznevelési törvényt. Hasonló módosítás Finnországban elképzelhetetlen lenne, ott most a 15-20 év múlva várható hatásokról folynak az egyeztetések.
Mindenki tanár lenne
Sió szerint a legfontosabb különbség, hogy Finnországban mindenkit arra ösztönöznek, hogy a helyi igények szerint, a saját elképzelései szerint tanítson. Egyetlen minőségbiztosító elem van a rendszerben: a tanár. Az országban hihetetlen társadalmi megbecsülés övezi a pedagógusokat, volt év, amikor a helsinki egyetem tanítóképző karán a 120 helyre 2400-an jelentkeztek. Ezért az iskolák a legjobb jelöltek közül válogathatnak.
Ezzel szemben itthon egy rossz spirál működik, hiányzik a megbecsülés, hiányzik a pénz, ezért pedig a legjobb diákok nem tanárként szeretnének elhelyezkedni. De az igazi ösztönző Finnországban sem a pénz. A helyi tanárok kicsivel keresnek a helyi átlagbér fölött, a megbecsülés és a szabadság miatt vonzó ez a szakma. Sió idézett egy kutatást, ami szerint a tanárok nem vágynak több pénzre, de ha tanfelügyelőket és egyéb megkötő tényezőket építenének a rendszerbe, más pályát keresnének. Többségük ugyanis a kreativitás és az innováció lehetősége miatt választotta ezt a hivatást.
Nem a XIX. század
Újságírói kérdésre mondta el Pokorni, hogy Hoffmann Rózsa is ismeri a finn modellt, járt is az országban, hogy megtekintse azt. Szerinte Hoffmann szokott is hivatkozni a finnek rendszerére, például a pedagógus életpályamodell esetében. Igaz, annak kulcseleme éppen a finn példával szemben hat: a finneknél viszonylag magas belépési bérezés után kisebb emelkedések vannak csak a fizetésben, ezzel pedig a pályakezdőknek teszik szimpatikussá a rendszert. Pokorni is hasonló bérezés bevezetését javasolta, de Hoffmannék végül egy lépcsőzetes modellre szavaztak, ahol nincs lehetőség arra, hogy a többet vállaló tanárok munkáját jutalmazzák.
Arra a direkt kérdésre, hogy akkor a magyar változások szembe mennek-e a könyvben felvázolt modellel, Pokorni annyit válaszolt:
Nehéz azt mondani, hogy ellenkező irányba megyünk, de hogy a változások rossz szöget zárnak be, az biztos.
Pokorni szerint fontos különbség még a jelenlegi köznevelési törvény lehetőségei és a finn rendszer között, hogy a finn tanárokat képzik arra, hogy megértsék helyzetüket, tanuljanak abból. Emellett pedig nagy hangsúly jut arra is, hogy a tanárok egymástól tanuljanak. Nem egy központ mondja meg, hogy merre kell menni.
Nem a XIX. századi kormányzati szerep érvényesül, hogy mi mindent megoldunk. Hanem egy segítő, támogató szerep.
Pedig Pokorni szerint az elmúlt évtizedekben a magyar pedagógusok hallatlan értékeket halmoztak fel, az oktatásirányítás dolga pedig az kéne hogy legyen, hogy ezt a rengeteg szunnyadó gyakorlatot és tapasztalatot a felszínre segítse.
Szerinte a jelenlegi túlcentralizált rendszer sokáig nem tartható fenn, túl nagy feladat jut a KLIK-re, és az sem járható út, hogy az iskolákat kettős királyságok, azaz a tankerületi igazgatók és a polgármesterek irányítják.
Nem az állami tankönyv a baj
Kérdezték Pokorni véleményét az állami tankönyvpiacról is. Szerinte ezt a kérdést a kormány túldimenzionálja. A fő kérdés nem az, hogy az állam vagy a piac adja-e ki a könyveket, hiszen bármelyik szereplő képes lehet jó és rossz könyvet készíteni. Hanem hogy hányféle könyvből válogathatnak a tanárok.
Azt, hogy egy könyv legyen csak egy iskolatípusban, szomorúan látnám.
Szerinte eddig minden kormány azt gondolta, hogy legkönnyebben a tankönyveken keresztül tud kontrollt gyakorolni az oktatás fölött. De ez alapvető téves, a mit? kérdésénél mindig fontosabb a hogyan? kérdése.
Azt már komolyabb problémának látja, hogy a tankönyvek többségét a tanárok igényei szerint alakítják ki, alig fordul elő olyan könyv, ami tekintettel lenne az eltérő tanulási képességű gyerekek igényeire.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.