Tschüss, Westerwelle - miattad sem aggódik már a Fidesz többé

Egyéb
2013 szeptember 24., 08:57

A német választásoknak nemcsak az az eredménye, hogy Angela Merkel a Vasladyt, Margaret Thatchert megszégyenítő ideig lesz vezető pozícióban. Hanem az is, hogy az 1949 óta a Bundestagban helyet kapó Szabad Demokrata Párt (FDP) kiesett az alsóházból. A kampány végén már a kereszténydemokrata szavazóknak kuncsorogtak, ugyan, adják már rájuk egyik, pártlistára adható szavazatukat. Inkább volt megalázó, mint sikeres taktika.

Westerwelle und Martonyi

A liberálisok szerte Európában Orbán Viktor ősellenségei.

Ők azok, akik Konrád Györgyre hallgatva bírálják a magyar alkotmányozás csúcstechnológiáját, és kontinens-szerte hamis vádakkal illetik a magyar kormányt, rossz hírét keltik a kárpát-medencei látnoknak.

Így biztosra vehetjük, hogy sajnos Guido Westerwelle, liberális német külügyminiszter; illetve Philip Rösner gazdasági miniszter, az FDP vezető politikusai nem kaptak üdvözlő üzenetet Orbán Viktortól, maximum fityiszt.

De miért érdekes ez nekünk? Azért, mert Westerwelle, és három másik kollégája, a dán, a holland és a finn közösen írtak egy levelet idén márciusban,

melyben olyan mechanizmust kérnek számon az Európai Bizottságtól, amely megregulázza a jogállamiságot leépítő tagállamokat.

Tudják, ez az a levél, amely "nem Magyarországról szól". Legalább is Brüsszelben ezt az eposzi jelzőt fűzték hozzá mindig magyar diplomaták. És mi tagadás, Magyarország nem is volt nevesítve a levélben, csak hát akkor már két éve a magyarországi demokrácia és jogállamiság volt terítéken az EU-ban.

Mindenesetre Westerwelle annak idején, idén tavasszal nagyon elégedetlen volt Viviane Reding igazságügyi EU-biztossal, hogy mit akadékoskodik, miért gondolja úgy, hogy ilyen mechanizmus nem jöhet létre szerződésmódosítás nélkül. Mindenesetre az Európai Bizottság a várakozások szerint hamarosan előáll valamiféle javaslattal, még ha ezt már Westerwelle nem is érhette meg miniszterként. A magyar embereket érintő lényeg azonban az, hogy eggyel kevesebb liberális paca csúfítja az európai politikai térképet az FDP eltűnésével, és ennek kormányunk feltehetően örül.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.