Dobta a telefonadó elleni eljárást Brüsszel

Az EU belülnézetből
2013 szeptember 26., 16:39

Leállította a telefonadó néven híressé vált 2012-es különadó miatt idén januárban indított kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság - derült ki ma Brüsszelben.

A hír újabb brüsszeli kapitulációnak tűnhet, de a döntés már nyár óta várható volt.

Ahogy a 2010-es telekomadó, úgy a 2012-es telefonadó ügyében is azért problémázott a bizottság, mert érvelésük szerint az így beszedett adó az úgynevezett engedélyezési irányelv hatálya alá tartozó igazgatási díjnak számít. Az irányelv szerint az ebből a díjból származó bevételeket viszont csak az ágazati infrastruktúra, a hálózat, a szektor működésére, fejlesztésre lehet fordítani. A bizottság szerint azonban a magyar kormány a bevételeket a költségvetés finanszírozására használta, nem az ágazat megerősítésére. A bizottság még azzal a filozófiai érveléssel is kiegészítette a dolgot, hogy azért sem okos ez a különadó, mert fékezi a növekedést. (Itt olvasható erről egy Twitter-csata az ügyben illetékes bizottsági szóvivő, Ryan Heath és Magyarország brüsszeli állandó képviseletén dolgozó szóvivő, Hajdú Márton között a nyárról.)
telefonok
Hasonló érvekkel indított Brüsszel eljárást egy spanyol és egy francia adó ügyében is. A francia esetben nyáron hozott ítéletet a luxemburgi Európai Bíróság, ami egészen új helyzetet teremtett. A bizottságban sokszor mondogatják, hogy ők csak akkor indítanak eljárást, ha az tutira megállja a helyét a bíróság előtt.

Na, most nem sikerült.

Nyáron a bíróság úgy döntött, hogy a vitatott adó nem minősül az irányelv értelmében vett igazgatási díjnak, és elutasította a bizottság keresetét. A brüsszeli testület ezután a spanyol és a 2010-es magyar telekomadó ügyét is dobta, és csak idő kérdése volt, mikor jut a telefonadó elleni eljárás is erre a sorsra. Na, tessék, ilyen amikor a bizottság a nagy nyugat-európai cégek szolgálatában szívatja a magyar kormányt!4!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.