A kormány lemondta Martonyi dubrovniki látogatását

POLITIKA
2013 október 02., 11:57
comments 17

A magyar-horvát-viszony volt a téma a mai kormányülésen, a kormány pedig három lépésre is elszánta magát.

Lemondja Martonyi János külügyminiszter október harmadikai részvételét a dubrovniki csúcstalálkozón. Ezen kívül felkéri a MOL menedzsmentjét, hogy vizsgálja felül a társaság portfólióját, akár készítse elő a MOL tulajdonában lévő INA részvények eladását a horvát kormánynak vagy másnak. A kormány utasította Navracsics Tibor igazságügyminisztert és a MOL állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, hogy milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a MOL-t illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására.

Horvátországban a MOL ellen zajló folyamatos politikai kampány mellett, a horvát pénzügyminiszter nyilvános fenyegetése országa legnagyobb befektetőjével szemben, valamint a horvát igazságügyi szervek általi eljárások a MOL egyes vezetőivel szemben is arra utalnak, hogy gazdaságon kívüli eszközökkel kívánnak nyomást gyakorolni. Ezek a módszerek az Európai Unióban elfogadhatatlanok, ezeket a lépéseket Magyarország nem hagyhatja válasz nélkül - írja a kormány közleménye.

A döntés előzménye, hogy elfogatóparancsot adtak ki Hernádi Zsolt ellen, akit Horvátországban azzal gyanúsítják, hogy megvesztegette Ivo Sanader volt miniszterelnököt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.