Bill Gatestől is megszabadulna a Microsoft három nagybefektetője

A három, együtt a cég öt százalékát birtokló befektető attól tart, hogy hiába váltak meg Steve Balmertől, ha Bill Gates, a cég alapítója továbbra is a cég elnöke maradhat. Gates ugyanis akadályozhatja az új stratégiák bevezetését és korlátozhatná az új vezérigazgató hatalmát.

A lázadók szerint az utóbbi pár évben leginkább emberbarát alapítványaival foglalkozó Gates hatalma nem áll arányban csökkenő tulajdoni hányadával. Pedig Gatesnek magának csaknem ugyanakkora, 4,5 százaléknyi tulajdona van a Microsoftban, mint az ellene lázadóknak, így még mindig ő a legnagyobb egyszemélyi tulajdonosa a cégnek. De ütemezett, tervszerű részvényeladásaival elvileg 2018-ra minden részvényétől megválna.

Via The Atlantic Wire