A mexikói emberrablások egy százalékát jelentették tavaly

bűnügy
2013 október 04., 08:54

A mexikói statisztikai hivatal legfrissebb bűnügyi adatai (pdf spanyolul!) között egészen döbbenetes számok is előbukkannak. Például, hogy tavaly 105 ezer 682 emberrablást követtek el az országban, és ebből csak 1317 esetet jelentettek a helyi vagy a szövetségi hatóságoknak.

Az emberrablások többsége a kábítószerbizniszhez köthető, és mivel az áldozatok is kötődnek valahogy a kereskedelemhez, sokszor a hozzátartozóik inkább nem jelentkeznek.

De sokszor ártatlan emberek hozzátartozói sem jelentkeznek, egyszerűen mert úgy érzik, csak időpocsékolás a hatóságokhoz fordulniuk. Sokan vélik úgy, hogy jobb esetben egyszerűen nem történne semmi, rosszabb esetben pedig akár bajba is kerülnének a feljelentés miatt.

A mexikói rendőrség világbajnok, ha bűnügyek eltussolásáról, ignorálásáról van szó, egy 2011-es tanulmány szerint a bűncselekmények 4,5 százalékát tárták fel.

De ha még el is kapnak valakit, a rettenetesen rosszul működő igazságszolgáltatási rendszer miatt jó eséllyel úgysem fogják elítélni: a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt őrizetbe vett embereknek csak 31 százalékát ítélték végül el 2006 és 2011 között.

További sokkoló adat, hogy a gyilkosságok 98 százaléka maradt felderítetlen. Ezek miatt alakult ki az a helyzet, hogy a mexikóiak 81,5 százaléka nem érzi magát biztonságba, ha egy bankautomatánál áll, de 68,8 százalékuk még akkor sem, ha csak az utcán sétál. (via Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.