A 8-1 vagy Baja?

Egyéb
2013 október 17., 05:39

Az elmúlt napokban még a csapból is a 8-1 folyt.

Úgy tűnhetett, mintha ez lett volna messze a legfontosabb dolog, ami az országban szombat óta történt. És persze a labdarúgó-válogatott teljesítménye nemcsak sportkérdés, hanem bizony politikai kérdés is. Van tehát ok csócsálni a témát.

Ezzel szinte egy időben azonban volt egy érdekes időközi önkormányzati választás is Baján. Ha csak a magyar internetes portálokat, vagy esetleg a nyomtatott sajtótermékeket, rádiót, tévét vennénk alapul, úgy tűnhetne, hogy az utóbbi téma csak töredék annyi embert érdekel, mint az előbbi.

Ha azonban összehasonlítjuk a Google Trends elemzését, akkor azt látjuk, hogy közel sem ilyen egyértelmű a helyzet (a vizsgálathoz a „Hollandia-Magyarország”, illetve „Baja” kulcsszavakat állítottuk be, csak magyarországi felhasználókat alapul véve).

A lenti számok úgy vannak normalizálva, hogy a legmagasabb keresési értéket 100-nak vesszük, majd az összes többit ehhez viszonyítjuk.

link Forrás

Természetesen a Google-keresés nem minden, és a meccsre, illetve a választásra is lehet más szavakkal keresni, de az arányok így is meglepőek (ugyanakkor a fenti témákra a Google szerint ezen kifejezésekkel kerestek a leggyakrabban).

Bár Orbán Viktor, Deutsch Tamás vagy éppen Csányi Sándor szerint a 8-1 valami elementáris, kiemelkedő jelentőségű esemény az ország életében, úgy tűnik, a hazai internetezők a bajai önkormányzati választást hasonló fontosságú dologként élték meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.