Szerbeket fogtak a bosnyákok

bűnügy
2013 október 17., 10:55

Bosnyák civil lakosság kifosztásának, üldöztetésének és meggyilkolásának gyanújával őrizetbe vettek csütörtökön Boszniában nyolc helyi szerb férfit.

Az emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsított személyeket a kelet-boszniai Rogaticában vették őrizetbe, ugyanabban a városban, amelynek környékén a háború idején, a boszniai szerb hadsereg tagjaiként 1992 szeptemberében elkövették a terhükre rótt bűntényeket.

Egyiküket azzal gyanúsítják, hogy húsz bosnyák polgári lakost, köztük nőket és gyerekeket ölt meg, akik egy garázsba menekültek a szerb erők elől. Az áldozatokat egy csűrbe vitték, majd a szóban forgó vádlott tüzet nyitott rájuk. A pajta lángra kapott, és később négy összeégett holttestet találtak a helyszínen. A többi foglyot a hatóságok máig eltűntként tartják nyilván.

Az 1992-95-ös boszniai háború idején becslések szerint százezer ember halt meg.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.