Eladó a világ legjobb nevű magyar étterme, a Gay Hussar

külföld
2013 október 26., 05:39
photo_camera Fotó: Ben Sutherland, Flickr.com

Előrebocsátanám, hogy a "gay" eredeti jelentése bohókás, vidám - az Egyesült Államokban például az 1920-as évek jelzője volt. Ennek ellenére nevessenek nyugodtan. A Gay Hussar a londoni Sohóban, a Greek Streeten szolgálja a vendégeit már hatvan éve. Nevéből adódóan a specialitása a magyar konyha. A másik specialitása, hogy valamiért ide szerettek járni a balos brit politikusok és újságírók.

A Gay Hussarnak amúgy viszonylag kevés köze volt Magyarországhoz. A félig svájci, félig walesi Victor Sassie nyitotta 1953-ban. Sassie részben Magyarországon tanult, első londoni étterme, az 1939-ben nyitott Budapest is magyar konyhát vitt. Sassie a második világháborúban kémként szolgált, majd a médiamágnás Robert Maxwellnek dolgozott. Maxwell Kárpátalján született, amikor az éppen Csehszlovákiához tartozott. A területet 1939-ben Magyarországhoz csatolták, családja nagy részét 1944-ben Auschwitzba hurcolták.

Ha valaki meg szeretné venni a Gay Hussart, legalább félmillió fonttal készüljön, az ajánlatokat december 5-ig várják a tulajdonosok. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.