Bajnai Gordon: Semmiben nem értek egyet Bayer Zsolttal

A Széll Kálmán téren (időseknek: Moszkva téren) tartott sajtótájékoztatóval egybekötött aláírásgyűjtést az Együtt-PM. Ott volt Szabó Tímea, Scheiring Gábor és Bajnai Gordon is.

bajnai_moszkva_Ter3

Szórólapokkal ígérték, hogy győzelmük esetén eltörlik az egykulcsos adót, és kétkulcsos adórendszert vezetnek be, visszahozzák az adójóváírást, és kiterjesztik a családi adókedvezményeket.

bajnai_moszkva_Ter2

„Gyere haza, maradj itthon!” című programmal célozzák a fiatalokat, a 30 év alattiaknak meg munkahelyet vagy esélyteremtő képzést garantálnak, ha már fél éve hiába próbálnak munkát találni.

bajnai_moszkva_Ter5

Bajnai beszélt a székely menetről is. Elmondta, hogy a Fideszhez, a Jobbikhoz, az MSZP-hez és az LMP-hez hasonlóan az Együtt-PM is támogatja a székelyek autonómiatörekvéseit, viszont azt is elmondta, hogy az ott felszólaló Bayer Zsolttal semmiben sem ért egyet. Bajnai szerint nem lehet Budapestről megmondani, hogy mit csináljanak a határon túli magyarok.