1500, nácik által elrabolt festményt találtak egy müncheni férfinél

Történelem
2013 november 03., 16:34

Pablo Picasso, Henri Matisse, Marc Chagall, Emil Nolde, Franz Marc, Max Beckmann és Max Liebermann elveszettnek hitt művei is köztük vannak. A fogásra a vámnyomozók bukkantak a 80 éves Cornelius Gurlitt lakásán. A Focus hírmagazin szerint a képeket a nácik zsidó gyűjtőktől rabolták vagy kobozták el, egy berlini művészettörténész szerint az értékük egymilliárd euró lehet.

Az eddigi vizsgálatok szerint legalább 200 festményt hivatalosan is keresnek, 300 alkotás pedig az „elfajzott” művészethez sorolható. A nácik a 30-as és a 40-es években így bélyegezték meg azokat az alkotásokat, amik esztétikailag nem illettek a nemzetiszocialisták által propagált emberképbe. Például az expresszionista, az impresszionista, a dadaista, a szürrealista és a kubista alkotások és művészek is ilyeneknek számítottak.

photo_camera Dwight D. Eisenhower tábornok, a későbbi amerikai elnök egy németországi sóbányában talált, nácik által elkobzott festményekkel (Fotó: Wikipedia)

A vámnyomozók még 2011 tavaszán jártak a férfi lakásában, akire pár hónappal korábban egy Svájcból Münchenbe tartó vonaton figyeltek fel. 9 ezer euró volt nála, amit feketén szerzett egy ilyen műalkotás elpasszolásával.

A müncheni férfi egy híres műgyűjtő családból származik, az apja, Hildebrandt Gurlitt az 1930-as és 1940-es években vásárolta fel a festményeket. A háború után a férfi azt állította, hogy a mesterművek a drezdai bombázásban elégtek, igazából viszont a fia őrizte őket.

A müncheni lakásban a képek elsötétített, piszkos szobákban, házilag készített polcokon hevertek. A nyomozók évtizedes konzervdobozok és régi élelmiszerek között találtak rájuk. Az évek alatt a férfi néhány képet eladott, a pénzt pedig felélte. Anne Sinclair, Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezér felesége annak a Paul Rosenbergnek az unokája, aki a festményeit az öreg Gurlittra bízta, majd a család azokat nem kapta vissza.

Amikor a nyomozók egy többnapos akcióban a lakást teljesen kiürítették, a férfi semmilyen ellenállást nem tanúsított.

Az amerikai Holocaust Memorial Museum szerint a nácik kb. 16 ezer műtárgyat kobozhattak el. (MTI, BBC, Daily Mail)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.