18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Anális szüzesség a kortárs művészet oltárán

KULTÚRA
2013 november 05., 21:34

Clayton Pettet legfőbb célja felrázni a kortárs művészetet, eszköze pedig nem más, mint a saját teste. A 19 éves művésznövendék közönség előtt, egy londoni galériában akar megválni anális szüzességétől a jövő év elején. Az

Art School Took my Virginity

című projektje mögött szerinte komoly ideológia húzódik. A szexuális premier végén talán az is kiderül, merre húzódnak ma a modern művészet határai.

clayton

Vagy pornó, vagy tabudöntögetés

Pettetet tizenhat éves kora óta foglalkoztatja saját szexualitása, ami még önmagában nem különösebben meglepő. Figyelme azonban az évek során a szokásos tinédzserkori kíváncsiság után a szüzesség globális társadalmi képzete felé fordult. A fiú szerint reménybeli színpadi közösülése jóval több egyszerű magamutogatásnál - valójában kérdésfeltevés. Kitárulkozásával arra szeretne választ kapni, hogy a szüzesség tényleg valódi érték-e, vagy csupán felhájpolt társadalmi fogalom. Végül arra jutott, hogy legjobban egy nyíltszíni első behatolással tudná leglátványosabban hatástalanítani a szüzesség szerinte túldimenzionált ideáját.

Pettet azonban nem éri be ennyivel: az avantgárd irányzat Jézusaként szeretné elérni a művészet újraértelmezését az ellaposodott kortárs nézettel szemben, amely szerint már képtelenség újat alkotni. Az akciója által kiváltott sajtóhisztériának örül, mivel ezzel is a művészetre irányíthatja az emberek figyelmét.

Törekvése vegyes fogadtatásban részesült, sokan kommentekben bátorítják, a brit Lesbian and Gay Christian Movement ezzel szemben már jó előre közleményben határolódott el tőle, mivel a szervezet szerint Pettet ezzel megalázza a szexuális kapcsolat intimitását.

Lehet rá jegyet nyerni

A mindmáig szűz fiatalember szeptember óta hirdeti az eventet Tumblr-jén, ahol regisztráció fejében bárki nyerhet ingyenjegyet az exkluzív eseményre. Idáig közel ezren jelentkeztek, közülük százat sorsolnak ki, akik a helyszínen nézhetik végig Pettet első szexuális aktusát.

Partneréről egyelőre csak annyit tudni, hogy egyik iskolatársa avatja majd be a művészet iránt elkötelezett fiatalembert a testi szerelembe. A performansz részeként mindkettejüket bekenik festékkel, hogy aktus közben testükkel hagyjanak nyomot az alattuk elhelyezett vásznon, amit aztán majd ki is állítanak az esemény vizuális mementójaként.

Vaginák és nyers csirke

Pettet deflorációs projektje egyébként nem egyedülálló a kortárs művészet genitális pantheonjában.

2008-ban Aliza Shvarts erősen vitatható internetes beszámolója szerint saját kezűleg injektált spermát vaginájába, majd az így megfogant magzatot később abortálta. A hivatalos indoklás szerint a Yale-en tanuló lány így közelebb került a női test formájának és funkciójának megértéséhez.

Egy másik, kanadai lány egy kanadai egyetem ebédlőjében mészárolt le egy csirkét, az állatnak szintén a művészet nevében kellett mártírhalált halnia, a happeninget azonban félbeszakította a rendőrség.

A döglött csirkét és a genitáliákat a moszkvai Voina nevű street-art csoportnak sikerült végérvényesen közös nevezőre hoznia idén, mikor egyik tagjuk felhelyezett magának egy egész csirkét.

Fejér Etelka

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.