Népszabadságtól érkezik új kommunikációs igazgató az MSZP-hez

Ferenc Gábor korábbi lapszerkesztő lehet a távozó Déri Balázs utódja. Szóvivő pedig Kunhalmi Ágnes és Veres Gábor lehet. Mesterházy Attila elnöki munkáját pedig egy tanácsadó testület fogja segíteni, ennek tagja lesz a képviselőségtől jövőre visszavonuló Lendvai Ildikó és Kovács László is. (via Népszava)

Az Index információi szerint a keddi választmányi ülésen többen élesen nekimentek a pártvezetésnek, korábbi sérelmeket is felhánytorgatva. A lap úgy tudja, Lamperth Mónika és Juhász Ferenc is a kritikák megfogalmazói között voltak. Jövőre egyikük sem indul semmilyen listán.

Az M1 kedd esti híradójából pedig az derült ki, hogy bár Török Zsolt pártszóvivő ismét benyújtotta lemondását, azt a párt elnöksége ismét nem fogadta el.