Elkezdték felszántani a kishantosi biogazdaságot

A biogazdaság vezetői a hét elején nem adták át a földterületeket az NFA-nak, és a bírósághoz fordultak a pályáztatás körülményei miatt, az NFA azonban mégis továbbadta azt a pályázaton furcsa körülmények között győztes új bérlőknek. A biogazdaság üzemeltetői ezért birtokvédelmi eljárást indítottak a 452 hektáros földterületre, azonban péntek délelőtt mégis megjelent ott az egyik új gazda egy traktora, és szántani kezdett.

Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetője telefonon elmondta, hogy értesítették a rendőrséget, és éppen a járőrök kiérkezését várják. A Greenpeace pedig riadólánccal szervezi éppen a helyszínre aktivistáit.

Az ügy hátterét és a kishantosi helyszíni riportunkat itt találhatja meg, amint további részleteket tudunk meg a helyszínről, frissítjük posztunkat.