Tévedésből fejezett le valakit az al-Kaida szövetségese, de legalább bocsánatot kértek

külföld
2013 november 15., 11:04

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű dzsihadista szervezet tagjairól videó került a netre, amin azt lehetett látni, hogy egy szakállas fejet emelnek a magasba az észak-szíriai Aleppó városában.

Lelkesen ünnepeltek, mert azt hitték, hogy a brutálisan kivégzett férfi Bassár el-Aszad elnök oldalán harcoló egyik síita milícia fegyverese volt. Később azonban kiderült, hogy Mohamed Fáresz az Ahrár as-Sám Brigád egyik parancsnoka volt. A csoport gyakran harcol Aszad erői ellen az ILIÁ és a szintén az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front oldalán, bár ideologiailag nem annyira radikálisak.

Az ILIÁ  "megértést és bűnbocsánatot" kért a félreértés miatt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH)  szerint egy vallási jellegű félreértés vezetett Faresz kivégzéséhez. Az ILIÁ egyik szóvivője azt mondta, hogy a parancsnok, miután megsebesült egy Aleppó környéki csatában, azt hitte, hogy síita milícia fogságába esett, és arra kérte a körülötte lévőket, hogy öljék meg. Mint utóbb kiderült, az illetők az ILIÁ tagjai voltak, akik aktivisták szerint félreérthették a síita imámokra hivatkozó kérést.

Az ILIÁ amúgy a közelmúltban jelentősen megerősödött, és a legbefolyásosabb fegyveres csoporttá vált Szíria északi részén. A csoport célja az, hogy iszlám államot hozzon létre Irak és Szíria egymással határos északi területeinek összekötésével, ahol a saría egy radikális értelmezését akarja alkalmazni. Az ILIÁ által ellenőrzött, egyre nagyobb  területeken sokan panaszkodnak a csoport kegyetlenségére.
Az ILIÁ egyik szóvivője szerint az illetékes igazságügyi hatóságok  ki fogják vizsgálni a félreértésből történt kivégzést, bár nem világos, hogy ezen milyen szervezetet értett. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.